A szolnokiak hatszor lettek bajnokok, 1954-ben először, 1964-ben mindmáig utoljára, tehát kínálják magukat a kerek évfordulók. A hevesiek ugyan csak kétszer, de a két időpont 2011 és 2013, aminek azért a jelent illetően nagyobb a relevanciája. Bár annak még nagyobb, hogy az idei alapszakaszt a Szolnok nyerte; az Egerrel oda-vissza verték egymást, mindketten kikaptak egyszer a Szegedtől, de a címvédő a Vasas elleni 8-8 alkalmával is elhullajtott egy pontot, így zárt az élen Kovács István együttese. Az elődöntőt mindketten 3-0-ás „söpréssel” hozták a Honvéd, illetve a Szeged ellen, a fináléban nem ezt az eredményt ígéri a papírforma.
A Gerendás György helyét átvett – szezon közben, a méltatlan BL-szereplés miatt, azon belül is a súlyos fiumei vereség után váltották le az Egerben emblematikus trénert – Dabrowski Norbert sem lihegte túl az első parti tétjét, amikor klubja honlapján azt fejtegette, annak még nincs döntő jelentősége, majd úgy folytatta: „Legyen bármi az eredmény Szolnokon, a második alkalommal a vesztes mindent elkövet azért, hogy ne legyen kettő a különbség. Mert onnan visszajönni már nagyon embert próbáló, vagy onnan már szinte nem lehet veszíteni. Ezért gondolom úgy, hogy az egri meccsnek lesz a legnagyobb jelentősége.”
Szolnoki részről ugyancsak nem egy lapra tesznek fel mindent, erről Kovács István szakmai igazgató kollégája, Cseh Sándor így beszélt: „Nem visszavágóra, hanem a bajnoki döntőre készülünk (a tavalyi fináléban az Eger a Szolnokot gyűrte le), de tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Az Eger jó csapat, csak két ponttal szerzett nálunk kevesebbet az alapszakaszban, az elődöntőben pedig három meccsen verte a Szegedet. Rutinos, kifejezetten jól úszó, darálós társaság. Igaz, a Bajnokok Ligájában nem a legjobban szerepel, de az edzőváltás után mostanra kezd újra összeállni. A pályaelőny csak egy lehetőség számunkra, igyekszünk majd élni vele.”
Az Egernek ennyi kevés, a címvédőnek egyszer a Tiszából is ki kellene fognia azt a bizonyos aranyhalat.
