Azt mindenki tudja, hogy az Egyesült Államok 1980. évi bojkottját a Szovjetunió előző évi afganisztáni intervenciója váltotta ki, amivel megkezdődött a hidegháború újabb szakasza. Az már kevésbé ismert, Los Angeles – két sikertelen kandidálás, s persze 1932 után másodszor – annak is köszönhetően nyerte el a rendezés jogát, hogy Teherán a szavazás előtt visszalépett az 1980-ban kirobbant irak–iráni háború miatt. (Ami áttételesen szintén hidegháborús mellékhadszíntér volt.)
A két szemben álló világhatalom közötti erőkülönbséget jól mutatja, hogy 1980-ban az Egyesült Államok kis híján megbénította az olimpiát, a felhívásához 42 ország csatlakozott, összesen pedig 66 ország maradt távol, és csak 81 ország vett részt a játékokon, 1984-ben viszont a Szovjetunióval együtt csupán 20 ország bojkottálta a játékokat, de így is megdőlt az addigi részvételi rekord, 140 ország 6800 sportolója versengett egymással.
A kommunista tömbből a külön utas Jugoszlávia mellett – amely nem volt tagja a Varsói Szerződésnek és a KGST-ben is csak társult tagként szerepelt – Ceausescu Romániája sem lépett vissza, és minden idők messze legjobb szereplésével, 20 olimpiai bajnoki címével a rendező Egyesült Államok mögött az éremtábla második helyén zárt. 1952 után először Kína is küldött sportolókat az olimpiára, a legvidámabb barakk, az 1956-os forradalomnak köszönhetően nyugaton is elismert, „rebellis” Magyarország viszont beállt a sorba. Igaz, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) csak május 16-ai ülésén határozott így, de a lényegen ez mit sem változtat. Különben is csak a színjáték részeként szavaztak a visszalépésről az egyes országok olimpiai bizottságai, a döntést Moszkvából sugallták szigorúan és határozottan.
Buda István, a MOB, egyben az Országos Testnevelési és Sporthivatal akkori elnöke a rendszerváltozás után elismerte, áprilisban kétszer is Moszkvába rendelték, és a MOB május 16-ai közgyűlése előtt két nappal, május 14-én az MSZMP PB lényegében már meghozta a döntést. „A Politikai Bizottság ajánlja a Magyar Olimpiai Bizottságnak, foglaljon úgy állást és nyilatkozataiban tegye közzé, hogy a kialakult körülményeket figyelembe véve a magyar sportolók nem vesznek részt a XXIII. nyári olimpiai játékokon” – derült ki egy korabeli, szigorúan bizalmas jegyzőkönyvből.
A MOB persze nem dacolhatott az ajánlással, a tagok közül egyedül a kézilabda-szövetség képviseletében dr. Jacsó István szavazott a részvétel mellett, s hárman tartózkodtak: Békesi László, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke (későbbi pénzügyminiszter), Bogár Pál, az 1955-ös Európa-bajnok kosárlabdacsapat kapitánya, valamint egy azóta is azonosítatlan tag. Az már más kérdés, hogy a pártvezetőség Jacsó István kiállását cinikusan arra használta föl, lám, nálunk demokratikus döntés született.
Románia példája mégis arra bizonyíték, hogy érdemben is lett volna mód a szembeszegülésre a Szovjetunióval. Hogy ezt Magyarország miért nem vállalta? Kádár János állítólag úgy ítélte meg, Magyarország már azzal túlfeszítette a húrt, hogy a nagy testvér engedélye nélkül lépett be a Nemzetközi Valutaalapba és a Világbankba, s építgette a piacgazdaság egyre erősebb szigeteit.
A mából visszatekintve mindez persze inkább magyarázkodásnak tetszik. Marad a keserű tény, Magyarország csak két nyári olimpián nem vett részt. 1920-ban a háború veszteseként szenvedte el az olimpia eszméjével gyökeresen ellentétes kizáró büntetést, 1984-ben viszont önként maradt távol a játékoktól.
