Az első félidőben a mezőfölényben játszó Ferencváros Böde góljával megérdemelten jutott vezetéshez. A hazaiak csak a védekezéssel törődtek, gólhelyzetet egyáltalán nem tudtak teremteni Dibusz kapuja előtt. A második félidő elején feltámadt a hazai csapat, az egyenlítés is majdnem sikerült, de Novák lövése a kapufáról kifelé jött. A hazaiak támadásban maradtak és egyenlíteni tudtak, Novák beadását Dibusz Kitl elé ütötte, ő a kapufa és egy vendég védő segítségével a hálóba lőtt.
A kecskemétiek ezután is igyekeztek helyzeteket teremteni, egy ellentámadásból azonban Böde fejesgóljával ismét a Ferencváros jutott előnyhöz. A zöld-fehérek támadója a mérkőzés végén Karan hatalmas hibáját kihasználva harmadik gólját is megszerezte, bebiztosítva csapata győzelmét.
A zöld-fehérek, akik 2010 után hozták el újra a három pontot Kecskemétről, az elmúlt szezon végi eredményes hajrájukat is beleszámolva sorozatban a tizedik bajnoki találkozójukat nyerték meg.
NB I., 1. forduló:
Kecskeméti TE-Ferencvárosi 1-3 (0-1)
Kecskemét, 2432 néző, v.: Iványi
gólszerző: Kitl (63.) illetve Böde (26. 77. 86.)
kiállítva: Pavlovic (90.)
sárga lap: Pavicevic (16.) illetve Pavlovic (85., 90.)
Kecskeméti TE:
Tujvel - Botka, Karan, Varga, Polyák - Kitl, Patvaros (Novák a szünetben), Savic (Balázs 64.), Eninful, Bebeto (Gréczi a szünetben) - Pavicevic (Novák a szünetben)
Ferencváros:
Dibusz - Dilaver, Mateos, Pavlovic, Bönig - Somalia (Nalepa 83.), Gyömbér, Gera (Lauth 64.), Busai, Kukuruzovic (Nagy D. 70.) - Böde
Az Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójára készülő Diósgyőr 2-1-es győzelmet aratott a vendég Puskás Akadémia ellen vasárnap. Jó iramban kezdődött a mérkőzés, mindkét oldalon akadtak helyzetek. A félidő derekától inkább a Diósgyőr irányított, de nem sikerült bevennie Hajdúch kapuját, s a szünetben gól nélküli döntetlen volt az állás. A második félidő hazai rohamokkal kezdődött, s ezek néhány perc alatt góllá is értek. Többnyire a folytatásban is a házigazdák veszélyeztettek, a vendégek csak elvétve jutottak el a diósgyőri kapuig. A hajrá elején aztán megduplázta előnyét a hazai csapat, s ezzel el is dőlt a három pont sorsa, igaz, Lencse még az utolsó pillanatban szépített. A Diósgyőr – amely az orosz Krasznodarral találkozik majd az EL-selejtező harmadik körében – megérdemelten győzött.