Vasárnap délelőtt gyorsan megtelt élettel a Hungaroring. Ahogy azt évek óta megszokhattuk, hosszú tömött sorokban érkeztek a szurkolók a Magyar Nagydíjra – bár jóval kevesebben, mint tavaly –, s abban sem volt változás, hogy azt láthattuk, hiába megy gyengébben a csapatnak, a legtöbben a Ferrariért szorítanak. Az is hagyomány, hogy mindig rengeteg finn érkezik hozzánk, így aztán a két halmaz metszeteként jó néhány vörösbe öltözött Kimi Räikkönen-rajongóba botolhattunk; még olyan fura figurába is, aki kedvence rajtszámát, a hetest a fején cipelte a sapkájára építve.
Az élet azonban nem csak a tribünökön, a büfék és a sapkákat, pólókat, ajándéktárgyakat árusító pavilonok környékén zajlott. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter találkozott a Forma–1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestonne-nal, akit biztosított arról, hogy a verseny nagyon fontos Magyarország számára, és ígéretet tett a pálya fejlesztésére. Az viszont még kérdéses, hogy a költségekből mekkora részt vállal a kormány és mennyi jut a Hungaroring Sport Zrt.-re. A találkozó után Seszták Miklós az Origo GPhírek kérdésére megerősítette, hogy valójában 2021-ig nincs aláírt szerződésünk a rendezésre – bár a köztudatba ez épült be –, a felek tavaly mindössze szándéknyilatkozatot tettek, Ecclestone „csak” kezet adott a folytatásra. De ez a fejlesztési miniszter szerint nem ad okot aggodalomra. A Hungaroring újraaszfaltozását mindenesetre már nem tanácsos tovább halasztani.
Visszakanyarodva a 29. Magyar Nagydíjhoz, a szombati időmérőn a pole pozíciót a vb-pontversenyben vezető Nico Rosberg (Mercedes) szerezte meg, és az első sorba melléje az elmúlt négy vb-t megnyerő Sebastian Vettel (Red Bull) került. Utánuk Valtteri Bottas (Williams), Daniel Ricciardo (Red Bull), Fernando Alonso (Ferrari), Felipe Massa (Williams), Jenso Button (McLaren), Jean-Éric Vergne (Toro Rosso), Nico Hülkenberg (Force India) és Danyiil Kvjat (Toro Rosso) következett a tizedik helyig bezárólag. A Hungaroringen már négyszer, tavalyelőtt és tavaly is diadalmaskodó Lewis Hamilton (Mercedes), aki a Magyar Nagydíj előtt Rosberg mögött tizennégy pont hátrányban állt a második helyen, csak a bokszutcából indulhatott. A 2008-as világbajnok brit pilótának az időmérő elején kigyulladt az autója, és gyakorlatilag teljesen újjá kellett építeni. Ugyancsak a bokszutcából kellett rajtolnia Kevin Magnussennek (McLaren), ő az időmérő harmadik fázisában – amikor eleredt az eső – törte össze nagyon csúnyán az autóját, és a váltócserével a csapat nem végzett időre.