Kezdjük a kellemesebb részével, visszafelé haladva! A 2016-os franciaországi Eb-t 24 együttes részvételével rendezik, ez minden korábbit felülmúló létszám, amely normális esetben már nem növekedhet tovább. Mivel 53 náció vág neki a sorozatnak a – földrajzi és futballszakmai értelemben egyaránt – törpeállamokkal együtt nagyjából a továbbjutásra reálisan, legalábbis nem abszolút irreálisan pályázók fele célba ér. Minden első és második, a legjobb harmadik, a többi harmadik pedig pótselejtez. Eddig a másodikokra várt e túlórázás, a kiindulási alap tehát összehasonlíthatatlanul kedvezőbb. Abban a tekintetben is – és ez már a 2. pont –, hogy a magyar, görög, román, finn, északír, feröeri hatosnál kedvezőbbet aligha kívánhatnánk. A hivatalos hazai értékelések szerint ugyan természetesen „roppant kiegyensúlyozott” e mezőny, ám ez dekódolva azt jelenti, hogy a mi szintünkön az, tehát egyetlen verhetetlen alakulat sincs benne. Köszönhetően annak, hogy a kiemeléskor a matematika ördöge a második kalapba ejtette be együttesünket, hogy az elsőből az igazi nagyágyúk helyett a görögöket fogtuk ki, a harmadikból pedig ugyan a számunkra 33 éve verhetetlen románokat, akik azonban elképesztő tempójú önsorsrontással estek neki a saját futballjuknak.
Már csak az első pontnak kellene teljesülnie, de fájdalom, erős csapatunk nincs. Nem is feltétlenül az idei tesztmeccsek eredménye – márciusban 2-1-re nyertek a finnek Győrben, májusban 2-2-re mentünk Dániával Debrecenben, júniusban négy napon belül 1-0-ra legyűrtük az albánokat és 3-0-ra a kazahokat a Puskás-stadionban –, hanem azok képe mondatja ezt. Múlt ősszel, talán botor módon, tizennegyedszer is hiába reménykedtünk – az 1986-os vb óta hét-hét vb- és Eb-kvalifikációs sorozatban bukott el válogatottunk –, épp ma egy esztendeje, szeptember 6-án szakadt ránk a bukaresti ég (0-3).
Jött rá az amszterdami nyolcas, ment a kapitány, Egervári Sándor, az őt váltó Pintér Attila pedig nagy harcos, a pályán kívül is megvívja a maga küzdelmeit. Ennek eddigi eredménye egy nyombélfekély és Szalai Ádám csütörtöki levele, amelyben lemondta a válogatottságot. Mivel Pintér amúgy sem hívta, szellemesen jegyezte meg: olyasmit utasít vissza, amivel meg sem kínálták.
Persze nem Szalaitól vagy az egész európai futballból kámforként távozott Husztitól függ a magyar válogatott sorsa; pontosan nem is tudjuk, kitől, mitől. Mert az se teljesen egészséges, aki azt állítja, ebben a hatosban képtelenség harmadikként végezni. Hát kit verjünk meg, ha nem a finneket, a feröerieket és az északíreket? Na jó, holnap még csak utóbbiakat, akik ellen négyből négy az örökmérlegünk, ráadásul őket is itthon, az Üllői úton. Hosszabb távú tervet még ne készítsünk.
Legfeljebb kudarc esetére. Hisz Szalai is azt üzente, csak addig érvényes az elhatározása, amíg Pintér a kapitány, mire egy jópofa kommentelő megjegyezte: akkor tavasztól jöhet.
Hát már csak ezért se jöjjön.
