Vereség és súlyos merénylet a futball ellen

Ez volt a kezdet, egyben ez a vég: válogatottunk 2–1-re kikapott a harmatgyenge északírektől.

A magyar csapat 400. hazai mérkőzését vívta, vagy inkább, amint azt hamarosan tapasztaltuk, vívódta végig az Üllői úti Groupama Arénában. Pazar stadion, telt ház, remek akusztika, ideális futballidő – minden külső körülmény optimálisnak tűnt. Sőt, a világranglista 95. helyén szerénykedő játszótársról is hamar kiderült, hogy ökölvívónyelven szólva igazi felhozó jellegű ellenfél.

Csakhogy ezt a magyar csapatot valószínűleg senki és semmi nem tudta volna felhozni. Negyedóra elteltével kijelenthettük, hogy aki magától nem rontja el a saját akcióját, az nagy valószínűséggel ziccerbe fog kerülni, mégis komoly helyzet nélkül telt az első játékrész. Így aztán lassacskán az keltette a közönség soraiban a legélénkebb tetszést, amikor a játékvezető spray-vel kijelölte a szabadrúgás és a sorfal helyét. Ezért hívják a németek a bírót újabban Schiedsrichter helyett Spritzrichternek, és Aytekin sporttárs a Bundesligából érkezett. Lám, egy igazi profi.

A találkozó tudósítását ezen a linken találja.

A vendégszektortól eltekintve a publikum is egyre csendesebbé vált, a ferencvárosi B-közép pedig, csakúgy mint a klubmeccseken, ismét távol maradt. A fiúk eszerint talán a stadionra neheztelnek, vagy akár az egész világra. Ezúttal azonban sajnos nem érte őket parányi veszteség sem, mert mindkét fél bántó ügyetlenséggel sanyargatta a labdát és a nézőket. Bár a mieink józan ítélőképességét jelzi, hogy ezért nem is vállaltak semmit, szinte menekültek a lehetőség csírája elől is. A cserék – Priskin, Lovrencsics, Kovács István – legalább némi életet leheltek az addig tetszhalott alakulatba, és Priskin Tamás a 75. percben szöglet utáni, közeli fejessel megszerezte a vezetést.

Az ellenfelet elnézve azt hittük, egyben a győzelmet is, ám a 81. percben védelmünk zongorán kísérte az enyhén szólva nem virtuóz Laffertyt, akinek begurítását McGinn az üres kapuba pofozta. Majd Lafferty a 88. percben még nagyobbat ütött rajtunk, hiszen közelről, fekve beszenvedte a labdát a magyar kapuba.

A gyenge ellenféllel szembeni elképesztő vereségből adódóan harsány fütty mellett „Pintér, takarodj!” kórussal ért véget a vesszőfutás. Már csak az maradt nyitott kérdés, a szövetségi kapitány miként reagál a lelátóról érkezett „javaslatra”.

Aztán a sajtótájékoztatón kiderült, sehogyan sem. Pintér Attila, nyilván erősen fegyelmezve magát, így igyekezett elemezni az elemezhetetlent: „Sajnálom a szurkolókat, hiszen 1–0-s vezetés után kudarcnak érzem ezt az eredményt. Tíz percet nem lehet emberhátrányban játszani (Lipták Zoltán megsérült a hajrában, és már nem maradt cserelehetőség – a szerk.), tanulni fogunk ebből. Ilyen hibákat nem szabad elkövetni, azt is ki kell elemeznünk, hogy ez a csapat 60-70 perc után elfogy, az ellenfél pedig két adódó lehetőségéből gólt szerzett. Azt azért tisztán kell látni, hogy amíg az ellenfélnél van hét Premier League-játékos, addig nálunk egy sem.”

Ama bizonyos ellenfél azonban így is csupán a FIFA-ranglista 95. helyezettje, míg a magyar válogatott a 34.  Persze nem a vasárnapi produkciója alapján, de Pintér Attilát látva és hallgatva az égszakadás és földindulás egyelőre elmarad.

Az előbbi mondatban az egyelőre szónak megvan a maga jelentősége.