Végiggondolva a Miskolctól Rióig vezető utat, az első igazi bravúrt azonban a kontinenstornán kellene véghezvinni. Hiszen ott lehet megváltani a belépőt a 2016. tavaszi olimpiai selejtezőre, és csupán két egyletnek jut kvóta. (Igaz, az Európa-bajnok közvetlenül kilép Rióba, de ilyen merészet még álmodni is felesleges.) Méghozzá két olyannak, amely a 2015-ös vb-ről még nem szerzett, tehát a katari viadalról velünk együtt lemaradt Izland, Norvégia, Szerbia és Románia eleve ott lesz a két pozícióra ácsingózók között. No meg mindazok, akik a vb-n nem férnek be az eső hétbe.
Belegondolni is hátborzongató, mi vár együttesünkre. Persze még sokkal rosszabb lenne, ha mindez nem várna rá, mert elbukná az Eb-selejtezőket. Azzal együtt ugyanis úszna az olimpia is, kimaradna egymás után három világverseny – hisz a januári, katari vb a mieink nélkül zajlik –, pici túlzással a sportág kollektív ugrást hajtana végre a szakadékba.
Ha azonban fiaink rajtolhatnak Rióban, ismét feleleveníthetjük a régi igazságot: az Eb, vb, olimpia hármasból utóbbin a legkönnyebb érmet szerezni. Persze, nem mintha bármikor is sikerült volna, de a 4. hely ötször is összejött, a legutóbbi két részvétel, 2004 és 2012 alkalmával is. Ennek kontrasztjaként az elmúlt két évtized három további olimpiai férfikézilabda-versenyére – 1996-ban, 2000-ben és 2008-ban – ki se jutott együttesünk, így egyelőre maradjunk az alapcélnál.
Szerdán le kell győzni a portugálokat. Vasárnap az ukránokat. És másfél éven át önmagunkat.
