Az olimpiától olimpiáig létező magyar sport számára szinte minden egyéb világverseny csupán eszköz, a kvalifikáció köztes állomása. A 2016. januári lengyelországi férfikézilabda Európa-bajnokság különösen az; ráadásul az egyetlen eszköz. Csapatunk ugyanis a szlovének elleni, júniusi vb-pótselejtező elpackázásával egyirányú utcába navigálta magát, kizárólag a kontinenstornáról juthat ki az olimpiára.
Nézzük a kvalifikációs rendszert! A riói játékokon részt vehet a rendező Brazília, a 2015-ös vb aranyérmese, négy kontinens bajnoka, valamint a 2016. tavaszi ötkarikás selejtező hat túlélője. Ez utóbbi tornán három helyszínen, három kvartettben zajlik majd a küzdelem, mindenhonnan két-két továbbjutóval, a kvalifikációs viadalon pedig indulhatnak a jövő évi vb 2–7. helyezettjei, no meg a földrészek képviseletében további hat alakulat, így Európából minden valószínűség szerint kettő. Az a kettő, amely a 2016-os Eb-n a legelőrébb végez azok között, akik a vb-ről még nem szereztek belépőt.
Mivel az Eb-n tizenhat egylet vehet részt, a házigazda Lengyelország mellett tizenöt hely kiadó, azaz a hét selejtezőcsoportból ketten-ketten mennek tovább, és még valaki. A mieink az oroszokkal szemben sajnos „hagyományosan” alulmaradnak, zsigerileg is úgy számolunk, hogy velük, mellettük kellene továbblépni, ezért is megszívlelendő számunkra, miként vélekedik az esélyekről a nyitó ellenfél, Portugália szövetségi kapitánya, Rolando Freitas: „Nincsenek könnyű csoportok, különösen nem az olyanok számára, mint mi, akiket a harmadik kalapból húztak ki. Nyilvánvalónak tűnik, hogy a nemzetközi tapasztalat, a klasszisok száma és a Bajnokok Ligája-szereplések alapján Magyarország a favorit. Az oroszoknak és a magyaroknak számos erényük van és kevés gyengéjük, ez utóbbiakat kell nekünk minden mérkőzésen megtalálni.”
Egyet sajnos különösebben keresni sem kell: fiaink tartalékosan állnak fel szerdán Miskolcon a portugálok, majd vasárnap Kijevben az ukránok ellen is. 2012-es visszatérése óta egyértelműen Nagy László válogatottunk vezéregyénisége, illetve hiányában lépett elő az első vonalba az idén januári, dániai Eb-n Lékai Máté. Ezúttal azonban sérülés miatt mindketten hiányoznak, nélkülük különösen a kijevi csatát lesz nehéz megvívni győzelmesen. Ha azonban sikerül, az máris felér egy fél továbbjutással.
Végiggondolva a Miskolctól Rióig vezető utat, az első igazi bravúrt azonban a kontinenstornán kellene véghezvinni. Hiszen ott lehet megváltani a belépőt a 2016. tavaszi olimpiai selejtezőre, és csupán két egyletnek jut kvóta. (Igaz, az Európa-bajnok közvetlenül kilép Rióba, de ilyen merészet még álmodni is felesleges.) Méghozzá két olyannak, amely a 2015-ös vb-ről még nem szerzett, tehát a katari viadalról velünk együtt lemaradt Izland, Norvégia, Szerbia és Románia eleve ott lesz a két pozícióra ácsingózók között. No meg mindazok, akik a vb-n nem férnek be az eső hétbe.
Belegondolni is hátborzongató, mi vár együttesünkre. Persze még sokkal rosszabb lenne, ha mindez nem várna rá, mert elbukná az Eb-selejtezőket. Azzal együtt ugyanis úszna az olimpia is, kimaradna egymás után három világverseny – hisz a januári, katari vb a mieink nélkül zajlik –, pici túlzással a sportág kollektív ugrást hajtana végre a szakadékba.
Ha azonban fiaink rajtolhatnak Rióban, ismét feleleveníthetjük a régi igazságot: az Eb, vb, olimpia hármasból utóbbin a legkönnyebb érmet szerezni. Persze, nem mintha bármikor is sikerült volna, de a 4. hely ötször is összejött, a legutóbbi két részvétel, 2004 és 2012 alkalmával is. Ennek kontrasztjaként az elmúlt két évtized három további olimpiai férfikézilabda-versenyére – 1996-ban, 2000-ben és 2008-ban – ki se jutott együttesünk, így egyelőre maradjunk az alapcélnál.
Szerdán le kell győzni a portugálokat. Vasárnap az ukránokat. És másfél éven át önmagunkat.
