A világbajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes spanyol sztár elmondta, jelenleg bizonytalan a helyzet Rióban, s mindenkinek alaposan végig kell gondolnia, megéri-e a kockázatot az indulás. Megjegyezte, hogy más spanyol sportolók is hasonlóan gondolkodnak, neveket azonban nem árult el.
A Los Angeles Lakersszel kétszeres NBA-bajnok Gasol szerint a jó döntéshez a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak és az egészségügyi szervezeteknek a jelenleginél több információval kellene szolgálniuk.
Gasol előtt már több neves sportoló hangot adott aggodalmának a zikavírus miatt. Legutóbb a golfozó Rory McIlroy beszélt arról, hogy gondolkodik, induljon-e az olimpián.
A napokban csaknem harminc ország százötven tudósa azt kérte, hogy halasszák el, vagy más városban tartsák meg az olimpiát. A szakemberek úgy ítélték meg, hogy az augusztusi riói rendezéssel felesleges veszélynek teszik ki azt a mintegy félmillió sportolót, szurkolót és turistát, aki az olimpia alkalmából a brazil városba látogat, és ha megfertőződik, hazatérve saját környezetében terjeszti tovább a vírust.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) erre reagálva azt közölte, „közegészségügyi szempontból nem indokolt” sem áthelyezni, sem törölni az augusztus 5-e és 21-e közötti olimpiát a zikajárvány terjedése miatt.