Aki egy kicsit is szereti a kosárlabdát, valamint befogadókész egy igazi amerikai show-ra, az semmi pénzért ne hagyja ki csütörtök este a Harlem Globetrotters újabb magyarországi fellépését. A sportág nagykövetei öt évvel első, magyarországi fellépésük után megint elkápráztatják a magyar közönséget.
Maga a Harlem 90 évvel ezelőtt alakult, és ennek a jubileumnak a tiszteletére szervezték meg világ körüli turnéjukat, melynek egyik állomása lesz a budapesti fellépésük. A kosárshow 1926-ban még Savoy Big Five néven indult, de röviddel utána kosárlabda-rajongó menedzserük neve mellett már mint Globetrotters játszották mérkőzéseiket. 1930-ban vették fel a Harlem New York Globetrotters nevet azzal a szándékkal, hogy a fekete kultúra Mekkájának számító Harlem majd további hírnevet biztosít a fekete játékosoknak.
A legenda szerint ekkoriban jelent meg a humor is a játékukban. Egy alkalommal már 112:5-re vezettek ellenfelükkel szemben, amikor bohóckodni kezdtek a pályán. A meccsel együtt a közönség szívét is megnyerték, akik nagy üdvrivalgással jutalmazták a vicces játékot. 1948-ban egy álom vált valóra, amikor a Harlem Globetrotters 18 ezer néző előtt a chicagó-i stadionban 61:59-re megverte a bajnok Minnesota Lakerst. A mérkőzés a szakmai megmérettetésen túl azért is volt sorsdöntő, mert a csupa fehér játékosokból álló Lakerst győzték le egy olyan korban, amikor a faji megkülönböztetés még mindennapos volt.
Az 1950-es évektől végleg a szórakoztatóiparra váltott a csapat, és ettől kezdve indult el világjáró karrierjük. Mindenhol hatalmas sikerük volt, a berlini Olimpiai Stadionban több mint 75 ezer ember volt kíváncsi a játékukra, míg Róma mellett, a Castel Gandolfóban pedig nem másnak adtak privát meccset, mint XII. Pius pápának. Persze nem véletlen nagy népszerűségük, ugyanis műsoruk ötvözi a cirkusz, a színház és a komédia eszközeit a sporttal.