Győzni megy az Alba Fehérvár a Szolnoki Olajhoz a férfikosárdöntő harmadik meccsére kedd este. Ez a fehérvári nyilatkozatokból is egyértelműen kiderül, s növeli az Alba esélyeit, hogy a legutóbbi összecsapáson két légiós, Myles és Milosevic összeverekedett, eltiltották őket, és Szolnokon is úgy gondolják, Myles kevésbé hiányzik majd az Albának, mint ellenfele az Olajnak.
„Akármelyik csapat nyer majd kedden, az pénteken behúzhatja” – mondta a fehérváriak honlapján Supola Zoltán, utalva arra is, hogy jelenleg 1-1-re áll a párharc, és a negyedik, pénteki összecsapás Székesfehérváron lesz. „Nehéz idegenben nyerni, de van sanszunk. Bizakodók vagyunk, de óvatosak. A hazai formánkat kellene idegenbe átvinni, és akkor, úgy érzem, sikerülhet.”
Az előző, szombati meccsen az Alba 91-66-ra győzött, ami tovább növelte önbizalmát.
„Két kulcsjátékos hiányzik majd, mindkét csapatból egy. Remélem, mi jobban tudjuk pótolni, és ezáltal képesek leszünk nyerni – mondta a szintén fehérvári Tóth Péter a klubja honlapján. – De nagyon nehéz lesz. Az itthoni meccsen közel voltunk a száz százalékhoz, ha ezt idegenben is tudjuk hozni, szoros meccsen nyerhetünk. Védekezésben agresszívnak kell lennünk, lepattanókat szereznünk, akkor könnyű gólokat tudunk dobni, és ezáltal megkönnyítjük a dolgunkat.”