– Ráckevén, igazán inspiráló környezetben, a futballpályánál, a sportbüfében beszélgetünk. Önnek immár hazai pályán?
– Igen. Immár harmincnyolc éve van itt nyaralóm, a Duna-parton. Egy kispesti ismerősöm ajánlotta, hogy milyen jó vétel. Lejöttünk, megnéztem, megtetszett. Emlékszem, amikor elkezdtem építkezni, még az áram és a víz sem volt bevezetve. A Dunáról hordtuk fel a vizet, s vaslapon kevertük a betont az alaphoz. Edzést előtt és után, persze, de akkor mindent kibírtam. Nagyon szeretek itt lenni, azt is mondhatom, évek óta nem kijárunk ide, hanem itt élünk, s ha dolgunk van, innen megyünk fel Pestre a feleségemmel.
– Akivel, azt olvastam, hogy tizenhárom évesen már együtt jártak. Valóban?
– Dehogy! Még csak tizenegy voltam, amikor eredményre vezetett a kitartó ostromom... Mindent neki köszönhetek. Támogatott, óvott, mindig mögöttem állt. Ha kimaradtam, s azt ígértem, éjfélre otthon leszek, ő mondta, inkább legyen egy óra, s addigra biztosan hazaérek. Azóta is szeretetben élünk együtt.
– Harmincnyolc éve, tehát a nyolcvanas évek elején építkezett itt. A pályafutása csúcsán. Akkoriban egy magyar válogatott labdarúgó balatoni nyaralót is megengedhetett volna magának.
– Bármit. De a Duna nekem jobban tetszett, mint a tömeg a Balatonnál. Nagyon sok korrekt, rendes, segítőkész embert ismertem meg itt, sokszor az okozza a legnagyobb fejtörést, hogy miként viszonozzam a jóindulatukat. Sosem voltam az a típusú ember, aki reklámozza magát, ezért is érzem jól magam itt. Sőt a nyaralónak ennél is többet köszönhetek, kis túlzással az életemet. 2001-ben szívműtéten estem át, az itteni nyugalom, a kerti munka az egészségem záloga.
– Hadd dicsérjem, nem tűnik betegesnek.
– Talán mert nem vagyok jó beteg, sohasem tartom be, amit az orvos mond. Nem emelhetnék öt kilónál többet, de ha kell, azért felkapom a cementeszsákot. Futnom sem szabadna, de a régi Bozsik-stadion búcsúmeccsén, a bontás előtt is beszálltam a többiek közé. Andrusch – Sallai, Nagy, Garaba, Varga – Sikesdi, Gyimesi, Détári – Bodonyi, Dajka, Esterházy. Úgy álltunk fel, mint a sikereink csúcsán. Még Bodonyi Béla is hazajött Svájcból, csak Kozma Misi és Lukács Sanyi hiányzott, aki már elment.