Egervári Sándort követve már meccs közben meghozta a döntését

Aki ismeri, tudja, hogy Csizmadia Csaba közvetlen, jó kedélyű, egészséges gondolkodású alakja a magyar labdarúgásnak, s ami különösen értékelendő, pályafutása eddigi talán legnehezebb pillanatában sem fordult ki önmagából. Amikor hétfő reggel kerestük, azonnal fogadta a hívásunkat, majd szabadkozásunkra ő felelt határozottan, mondván, persze, hogy nyilatkozik, az élet nem áll meg. A Budafok eddigi vezetőedzője, aki a Pakstól vasárnap elszenvedett 9-2-es vereség után azonnal lemondott, már most higgadtan, sőt bizakodóan von mérleget: összességében rendkívül sikeres éveket töltött a BMTE-nél.

Csizmadia Csaba a játékosévekkel együtt több mint öt esztendőt töltött Budafokon Fotó: Szigetváry Zsolt Forrás: MTI

– Közhelyes, de most indokolt kérdés: hogyan aludt, tudott-e egyáltalán aludni?

– Nehéz estém, sőt éjszakám volt, de tiszta a lelkiismeretem. Mindent elkövettem annak érdekében, hogy a Budafok benn maradjon az első osztályban. Egészen eddig küzdöttünk érte, sajnálom, hogy végül nem tudtuk teljesíteni a célt. A felelősség rám eső részét vállalnom kell, ezért úgy éreztem, a súlyos vereség után nincs más választásom, mint hogy lemondjak.

– Mikor döntötte el, hogy így tesz? Már a mérkőzés közben, mint anno Egervári Sándor, aki Amszterdamban, már öt-nullnál megsúgta Andrusch Józsefnek, hogy lemond, vagy előbb egyeztetett a vezetőkkel?

– A munkatársaimmal együtt túl sok energiát fektettünk ebbe a munkába ahhoz, hogy aztán kilenc-kettes vereség legyen a vége.

Hat-kettőnél, amikor már érezni lehetett, nincs eszközöm arra, hogy megakadályozzam a kiütéses vereséget, már eldöntöttem, hogy lemondok.

Ám ezt nem a tévén keresztül akartam bejelenteni. Előbb beszéltem a sportigazgatónkkal, Oláh Lóránttal, vele közöltem a döntésemet, s természetesen a játékosoknak is megköszönöm a közös munkát.

– A Paks ellen a csapata szerezte meg a vezetést, majd még feljött három-kettőre. Az adta meg a kegyelemdöfést, hogy közvetlenül a szünet előtt újra gólt kaptak?

– Igen, ezen a mérkőzésen talán ez volt a döntő mozzanat, de inkább úgy látom, a játékosok elsősorban lelkileg nagyon elfáradtak a sorozatos kudarcélményektől.

– Jól kezdték az új évet, az első öt mérkőzésen nyolc pontot szereztek. Mitől, miért tört meg a lendület?

– Több peches mérkőzésünk volt. Kezdve az Újpest elleni meccsel. A tévén keresztül ország-világ láthatta, kifelé kellett volna szabadrúgást ítélni, ehelyett tőlünk állítottak ki egy játékost, majd a 90. és a 91. percben kapott góllal kaptunk ki 2-0-ra. Rögtön a következő fordulóban, szintén az utolsó percekben Zsóri Dániel öngóljával szenvedtünk vereséget a Fehérvártól. Aztán következett a három hetes szünet, U21-es a válogatott játékosaink elmentek, Zsóri megsérült, a keretből pedig, amit nem vertünk nagy dobra, úgy tízen koronásak lettek. Így készültünk a folytatásra. A legnagyobb törést talán a Diósgyőr elleni találkozó jelentette, amikor jól futballoztunk, két elkerülhető góllal mégis kikaptunk. A zalaegerszegi mérkőzés is már azt mutatta, ebből a gödörből már szinte lehetetlen lesz kimászni, de akkor még nem adtam fel, bíztam a csapatban.

– Az NB I-es csapatok közül köztudottam a Budafok gazdálkodhat a legszűkebb költségvetésből, a keret többségét magyar, ráadásul fiatal játékosok alkotják. Mindezt figyelembe hogyan értékeli az egész idényt?

– A legkevésbé talán a pályán látszott a különbség…

– Csak nem arra gondol, hogy gyanús mérkőzések is akadtak?

– Nem, véletlenül sem. Nem is foglalkoztatnak ez a kérdések.

A Budafok megmaradt annak a klubnak, ami volt, s ami a sikereket hozta: jól szervezett, családias, összetartó közösségnek. Nem az a meglepetés, hogy kiesünk, az lett volna bravúr, ha benn maradunk.

Ha visszatekintek, nem csupán ezt az egy évet akarom megőrizni a szívemben, hanem a vezetőedzőként itt töltött két és fél évet, s még inkább öt évet, hiszen a játékos-pályafutásomat itt fejeztem be. Örökké hálás leszek a klub vezetőinek, hogy bíztak bennem, s megadták nekem a lehetőséget, hogy itt dolgozhattam.

– Hogyan tovább?

– Most kicsit pihenek, mert elfáradtam. Aztán persze szeretnék dolgozni. Remélem, idővel máshol is látják, bizonyítottam, hogy képes vagyok magas szinten is vezetőedzőként dolgozni, s előbb-utóbb ismét lesz csapatom.