Még mindig itt lehetne. Még mindig itt kellene lennie. Mondjuk a Groupama Aréna „művészbejárójánál”, hogy még a Leverkusen vagy a Celtic elöljárói is a megilletődöttségtől elfogódottan köszönthessék, pedig ők aztán láttak már testközelből néhány tucat világklasszist.
A Császár azonban más. Más korban testesítette meg azt, amiért érdemes volt a futballt kitalálni, más közegben emelkedett ki a sportág tömegéből. Talán senkivel sem fordult elő, hogy meghívják Brazíliába, mert vele adnak el egy tekintélyes tornát, és azért megy ki több tízezer néző a stadionba, hogy lássa őt a Flamengo mezében játszani egyetlen mérkőzésen.
Albert Flóriánnal ez megtörtént, nem sokkal z 1966-os világbajnokság után. A következő esztendő végén pedig eddig egyetlen magyarként megkapta az Aranylabdát. Átvenni csak 1968-ban tudta, zárt körben, holott aznap este nyolcvanezer néző előtt Eb-selejtezőt játszott a válogatott, de az elvtársak nem engedték, hogy ekkora tömeg ünnepelje.
Az elvtársak eltűntek a történelem süllyesztőjében, Albert Flórián nevét utca és milliók emlékezete őrzi. Tényleg Császár volt, ráadásul a javából. A visszavonulása után, ha akar, bármi lehetett volna a magyar futballban, elnöktől szövetségi kapitányig, de ő nem akart. Többször kérdeztem tőle, miért nem, de mindig kitért a válasz elől. Így aztán megmaradt Albert Flóriánnak, ami persze nem kevés. Amikor összehaverkodtunk, miatta szerettem bemenni az Üllői úti székházba: már a köszönésnél bemondott egy poént, minden alkalomra jutott remek sztori is. Elvolt, és gyanítom, kevesebbet gondolt saját magáról, mint a világ róla.
A visszahúzódása nem álcaként szolgált, tényleg roppant szerény volt. Sohasem verte a mellét, hogy ő Hercegszántóról indulva 17 évesen már NB I-es futballista és válogatott lett, a Fradiban 537 meccsen 383 gólt lőtt, szerepelt világbajnokságokon, címeres mezben hetvenötször lépett pályára, de eljutott a világválogatottságig is, nyert VVK-t a Fradival, itthon pedig négy bajnoki aranyat.
Csaknem tíz éve, 2011. október 31-én váratlanul, előjelek nélkül távozott, infarktust kapott. Döbbenet fogadta a hírt. Még mindig itt lehetne. Sőt, még itt kellene lennie.
Hiszen Albert Flórián ma még csak 80 éves lenne.
