időjárás 11°C Vendel 2021. October 20.
logo

Dárdai Pál nem tesztelheti a fehér egereket

Magyar Nemzet
2021.09.25. 08:00 2021.09.25. 09:17
Dárdai Pál nem tesztelheti a fehér egereket

Dárdai Pál szombaton edzői pályafutása kétszázadik tétmérkőzését vívja. Az ellenfél a három magyar játékost is soraiban tudó RB Leipzig lesz. A kerek szám Dárdai számára jó előjel.

Dárdai Pál edzői karrierje a felnőttek között a magyar labdarúgó-válogatott élén kezdődött: öt selejtezőmérkőzéssel járult hozzá a 2016-os Eb-kvalifikációhoz. Időközben a Hertha BSC is kinevezte első számú csapat élére, ahol először négy és fél évet töltött, majd 2021 elején másodszor is elfoglalta a berlini kispadot.

– A Herthát úgy vettem át először 2015 februárjában, hogy már mindenki elkönyvelte a kiesést. Ehhez képest benn maradtunk, mi több, nulla euróból olyan csapatot építettem, amely idővel a nemzetközi porondra is kijutott – idézte fel az első berlini időszakot Dárdai a Nemzeti Sportnak adott interjúban.

Az idei bajnokság nem indult jól a Herthának, az első három fordulóban pont nélkül maradt a berlini csapat, és azonnal fel is merült, hogy Dárdainak távoznia kell. Azóta viszont két győzelemmel az együttes és edzője egyaránt javított pozícióján.

– Az átigazolási időszak legvégén jó játékosok érkeztek hozzánk, de kísérletezni már nincs idő. A Hertha amúgy sem egy laboratórium, ahol tesztelni lehet a fehér egereket. Itt élesben megy minden. Mindenesetre büszkévé tesz, ahogy a csapat reagált a rossz rajtra. Szerintem jó irányba indultunk el.

Dárdai szombaton immár kétszázadik alkalommal ül tétmeccsen felnőttcsapat kispadján. Az ellenfél az RB Leipzig lesz, éppen úgy, mint Dárdai századik mérkőzésén. Akkor 3-2-re nyert a Hertha, azóta viszont a magyar edző nem volt sikeres a lipcsei klub ellen.

Most, az újabb jubileum mellett a Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot is soraiban tudó Leipzig gyenge szezonkezdetében is bízhatna Dárdai, ám a szakember nem hagyja magát megtéveszteni.

– Mindenki sajnálja az ellenfelünket, mondván, szegény RB Leipzig ilyen gyenge meg olyan gyenge. Elárulom, cseppet sem gyenge. S azt is elárulom, hogy a döntetlennel előzetesen kiegyeznék. Nincs nagy szánk, de van tartásunk és egy szorgalmas csapatunk, ha egymást követő három mérkőzésen veretlenek maradnánk, elégedettek lehetnénk – hangsúlyozta Dárdai.

A dobogóra hajtó lipcseiek ugyanakkor biztos, hogy nem lennének elégedettek egy újabb pontvesztéssel, így kiélezett összecsapást vívhat egymással a két magyar érdekeltségű Bundesliga-csapat.

(A borítóképen: Dárdai Pál. Fotó: EPA/Armando Babani)

Ezek is érdekelhetik

„Nem Orbán és Morawiecki a politikai huligánok, hanem Rutte”

magyarnemzet.hu

Felbukkant egy új koronavírus-mutáns Európában

vg.hu

„Nem Orbán és Morawiecki a politikai huligánok, hanem Rutte”

magyarnemzet.hu

A legmagasabb ligába jutott a hazai exportfinanszírozás (x)

vg.hu

Ültessünk jobb levegőt!

life.hu

Félre a tabukkal: a szülés utáni hüvelyszárazság tönkreteheti a szexuális életedet

life.hu

Csizmadia László: Aljas provokáció, hogy a baloldal a rendőrterror helyszínén tervezett rendezvényt

origo.hu

A legmagasabb ligába jutott a hazai exportfinanszírozás (x)

vg.hu

Mel Brooks 95 évesen is tovább parodizálja a történelmet

origo.hu

Teszt: Mennyire ismered az IQ és az EQ közötti különbséget?

gyogyzona.hu

Rendőröket vert egy faléccel a hajléktalan migráns

magyarnemzet.hu

Teszt: Mennyire ismered az IQ és az EQ közötti különbséget?

gyogyzona.hu

Rendőröket vert egy faléccel a hajléktalan migráns

magyarnemzet.hu

A TÖKÉLETES TÉLI VAKÁCIÓ ALAPJAI – ETTŐL JÓ A SÍELÉS

travelo.hu

Csizmadia László: Aljas provokáció, hogy a baloldal a rendőrterror helyszínén tervezett rendezvényt

origo.hu

Érik egy újabb politikai vihar az Európai Parlamentben

magyarnemzet.hu

Felbukkant egy új koronavírus-mutáns Európában

vg.hu

Ültessünk jobb levegőt!

life.hu

A TÖKÉLETES TÉLI VAKÁCIÓ ALAPJAI – ETTŐL JÓ A SÍELÉS

travelo.hu

Mel Brooks 95 évesen is tovább parodizálja a történelmet

origo.hu

A főváros lemondott a Biodómról

magyarnemzet.hu