A szombaton megkapott PCR-tesztek borzasztó eredményt hoztak a portugál első osztályú Belenenses SAD csapatának. Ifistákkal együtt kilenc hadra fogható játékosa maradt a portói együttesnek. Így állt ki a Benfica ellen, cserék nélkül, a tartalékkapus is a mezőnyben szerepelt.
Kilenc játékossal kezdte, s hattal fejezte be a meccset a Benfica ellenfele
Elképesztő meccset játszottak szombat este a portugál labdarúgó-bajnokságban. A Belenenses a koronavírus-fertőzések miatt csupán kilenc emberrel tudott kiállni a Benfica ellen. Már szünetre kialakult a 0-7-es végeredmény, a második félidőt nem játszották le, mert a hazaiak hat főre fogyatkoztak.

Mondani sem kell, ilyen formában semmi értelme sem volt a mérkőzésnek. A Benfica már szünetig berámolt hét gólt. A második félidőre a Belenenses csupán hét játékossal tért vissza. Majd João Monteiro kapus szimbolikus cselekedetre szánta rá magát: elhajítottí a labdát, majd a pályát elhagyva leült a gyepre.
A szabályok szerint egy csapatnak legalább hét játékosból kell állnia, a játékvezető nem tehetett mást, mint lefújta a találkozót. A hazai játékosok megtörten hagyták el a pályát, az egyikük sírva fakadt.
A portugál labdarúgás fekete napja – helyi kommentárok egy jellemzik a találkozót. Nem járnak messze az igazságtól.
Borítókép: Árulkodó kézfogás (Fotó: Futebol365.pt)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Németországban is téma lett a megtévesztő magyar zászló + videó
A klub-vb-n ma este 21 órakor játsszák az első elődöntőt, East Rutherfordban a Chelsea és a Fluminense csap össze.

Súlyos büntetést szabott ki a FIFA a PSG csapatára a Real Madrid elleni meccse előtt
A PSG két játékosa, Willian Pacho és Lucas Hernández számára már véget ért a klub-vb.

Federer zavarba hozta az orosz teniszezőnőt, aki bosszúállásra készülhet + videó
Mirra Andrejeva 18 évesen ott van a legjobb nyolc között Wimbledonban, legutóbb húsz éve volt ilyesmire példa.

Ez lehet a legnagyobb baj a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon
Az amerikai szervezők szemrebbenés nélkül félbeszakítanak egy-egy meccset, ha a stadion közelében vihar tör ki.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk