A bukaresti koronavírus-intézkedések miatt zárt kapuk mögött játszották a mérkőzést a román fővárosban. Mégis voltak magyar szurkolók a sportcsarnokban. A tévéközvetítésben is jól láthattuk, hogy Elek Gábor a meccs előtt pacsizik valakivel. Örömmel ismertük fel, hogy a kivételezett drukker Jakab Árpád székelyudvarhelyi újságíró, egyben a Magyar Kézilabda-szövetség határon túli programjáért felelős főtitkári megbízott. Mellette Kápolnási Zsolt újságíróként is ténykedő történelemtanár, sőt történész, valamint Haáz Sándor újságíró buzdította – ki-ki a vérmérsékletének megfelelően – a Fradit Bukarestben.
Nem követünk el indiszkréciót azzal, hogy megnevezzük őket, Jakab Árpád áldását adta rá.
– Bukarest azért nincs leküzdhetetlen távolságra Székelyudvarhelytől. Reggel autóba ültünk és útnak indultunk, a meccs után pedig megyünk is vissza. Bíztunk benne, hogy újságírókként bejutunk a csarnokba, ahogy abban is, tudunk némi támogatást adni a Fradinak – mondta érdeklődésünkre a magyar sport lelkes erdélyi krónikása.
Az FTC jól kezdte a meccset, 9-9-ig fej fej mellett haladt a két csapat. Utána azonban, vagy még inkább 11-10 után, következett egy hétperces rövidzárlat, a CSM elhúzott 16-10-re. Még szünet előtt Kisfaludy betalált, a második félidő tehát 16-11-ről kezdődött. Méghozzá Bölk bombagóljával, ám négy gólnál közelebb a Fradi egyszer sem tudott felzárkózni, s végeredményben 27-21-re kapott ki. Bölk ugyan tartotta a lépést Neaguval – mindeketten kilenc gólt dobtak –, ám a társak ezúttal nem tudtak felnőni a német légiós mellé.
A bukaresti vereség persze nem öröm, de nem is dráma, még ha rövid távon sokba is kerül. A Fradi elvesztette a veretlenségét, s mert a Rosztov-Don 34-23-ra legyőzte a Podravka Koprivnicát, ezzel azonos pontszámmal, de jobb gólkülönbséggel megelőzte az FTC-t, ahogy vasárnap várhatóan az Esbjerg is megveri a Borussia Dortmundot, s ez esetben a Fradi visszacsúszik a harmadik helyre.
Persze sok van még hátra, a mostani csak a nyolcadik forduló a tizennégyből. Az FTC itthon, még ha csak egy góllal is, de legyőzte a Bukarestet, inkább az a meglepő, hogy a román csapat eddig gyengélkedett, nyolc forduló után 4-4 győzelemmel és vereséggel áll.
S az is valószínű, visszafelé hosszabb lesz az út Székelyudvarhelyre, mint volt odafelé Bukarestig…
Női kézilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 8. forduló, A csoport:
CSM Bucuresti (román)–FTC-Rail Cargo Hungaria 27-21 (16-11)
Továbbra is százszázalékos a Győr
A Győr eljátszadozott a Kastamonu Belediyesszel. Egy hete Győrben 17 góllal verte a török csapatot, vendégként csak 16-tal... Az ETO továbbra is százszázalékos mérleggel vezeti a B csoportot.
B csoport: Kastamonu Belediyesi GSK (török)–Győri Audi ETO KC 22-38 (9-19)
Borítókép: Cristina Neagu vezérletével ezúttal jobbak voltak a románok (Fotó: MTI/Illyés Tibor)