időjárás 26°C Ottó 2022. július 2.
logo

Háborús szituációt szült a határunkon a migránshullám

Rapport a világbajnokjelöltek tornáján még nem indulhat románként

Magyar Nemzet
2022.05.27. 13:04 2022.05.27. 13:14
Rapport a világbajnokjelöltek tornáján még nem indulhat románként

A Magyar Sakkszövetségnek már napok óta tudomása van arról, hogy Rapport Richárd országot kíván váltani, a jövőben román színekben versenyezne, s a péntek reggel kitudódott híre közleményben reagált. Szabó László, a szövetség elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában ezt azzal egészítette ki, bíznak benne, hogy sikerül rendezni a kérdést, tehát mégsem kerül sor váltásra. Az biztos hogy a világranglista ötödik helyén álló magyar nagymester a világbajnokjelöltek június 17-én kezdődő tornáján még nem indulhat román színekben.

– A FIDE jelezte számunkra, hogy Ricsi zászlóváltást kezdeményezett. Ilyen esetben az adott szövetségnek kilencven napja van, hogy tiltakozást nyújtson be. Mi feltettünk a FIDE-nek egy rakat kérdést, mivel a zászlóváltás szabályozása elég szabados, nagyvonalú, kértük, hogy értelmezzék a helyzetet – nyilatkozta az MTI-nek Szabó László, a Magyar Sakkszövetség (MSSZ) elnöke Rapport Richárd döntéséről, miszerint a jövőben román színekben kíván versenyezni.

Az MSSZ elnöke kiemelte, a kilencven nap alatt Rapport Richárd továbbra is magyarként versenyezhet, illetve lehetősége van, hogy semlegesként, FIDE-versenyzőként szerepeljen, de erről nincs hír. A június 17-án kezdődő madridi világbajnokjelölti tornán még semmiképpen nem indulhat román színekben.

Szabó László hangsúlyozta, kapcsolatban vannak a román szövetséggel, amely – miként fogalmazott – nagyon korrekt az ügyben, és szeretnék sérülésmentesen rendezni az esetet. A román szövetség közölte, Rapport kereste meg őket a kéréssel. Az MSSZ elnöke szerint aggályos, hogy nem kell állampolgárságot váltani, ha valaki más ország színeiben akar sakkozni, ehhez elég például, ha román lakcímmel rendelkezik.

Szabó László szerint a magyar szövetség az elmúlt években a lehetőségeihez mérten mindent megtett, hogy Rapport Richárdot támogassa, anyagilag, sportszakmai és sportdiplomáciai téren. A többi között kezdeményezte, hogy Rapport szerb felesége, aki szintén sakkozó, szerb–magyar állampolgár legyen, ami például könnyebbséget jelent az utazások során. A nagymester mégem vállalta a szereplést az idei sakkolimpián.

– Kapcsolatban vagyunk Ricsivel, nyilván a személyes motivációját ő tudja elmondani. Vannak olyan, rajtunk kívül álló szempontok, amelyekre nincs ráhatásunk – fogalmazott Szabó László talányosan, ugyanakkor abszolút bízik benne, hogy sikerül rendezni a kérdést.

Később a Magyar Sakkszövetség közleményben részletezte az álláspontját. Ebből is arra következtethetünk, az MSSZ még nem adta fel a dolgot, igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy a világranglistán ötödik magyar nagymester magyar színekben folytassa a karrierjét.

Lapunknak nyilatkozva Ribli Zoltán nagymester, az 1978-ban olimpiai bajnok magyar csapat játékosa úgy fogalmazott, megérti Rapport Richárd döntését, másfelől bírálta a szövetséget a tehetetlenségéért. A női csapattal négyszeres olimpiai ezüstérmes Verőci Zsuzsa viszont kárhoztatta a 26 éves sakkozó döntését, mert neki a válogatottság mindig is szent dolog volt.

Zászlóváltás – A Magyar Sakkszövetség közleménye

A Magyar Sakkszövetség a Nemzetközi Sakkszövetségtől (FIDE) értesült hivatalosan arról, hogy Rapport Richárd, a magyar férfi sakkranglista vezetője, jelenleg a világranglista 5. helyén álló, világbajnokjelölt, világklasszis sakkozó kezdeményezte az ún. „zászlóváltást”, azaz azt, hogy a jövőben magyar zászló helyett román zászló alatt versenyezzen.

A FIDE speciális szabályai szerint a zászlóváltás nem kívánja meg az állampolgárság felvételét, azaz Richárdnak nem kell ehhez román állampolgárnak is lennie, elegendő ha bejelentett romániai lakcíme van.

A Magyar Sakkszövetség hivatalos levélben kért a „zászlóváltással” kapcsolatban részletes információkat a FIDE-től, miután a vonatkozó szabályozás meglehetősen szabados és számos pontján többféleképpen is értelmezhető.

A Magyar Sakkszövetség elnöke, Szabó László több alkalommal, telefonon és videókonferencián is egyeztetett a Román Sakkszövetség elnökével, Vlad Ardeleanu úrral, akivel – és a Román Sakkszövetséggel általában – korrekt, sportbaráti kapcsolatban van. Az egyeztetések folytatódni fognak.

Rapport Richárd a Magyar Sakkcsapat tagjaként 2014-ben ezüstérmet szerzett a tromsöi sakkolimpián. 2031-től, amikor Richárd betölti majd a 35. életévét, Magyarország, az állami költségvetés terhére, élete végéig tartó járadék folyósításával is elismeri sakkolimpiai ezüstérmét, ahogyan edzőjéét és szövetségi kapitányáét is.

A Magyar Sakkszövetség – erejéből telően – eddig is támogatta Richárd sportolását. A Magyar Sakkszövetég kezdeményezte és közbenjárt azért, hogy Richárd szerb felesége magyar állampolgárságot (is) kaphasson. 2021-ben hét számjegyű összeggel támogattuk Richárd felkészülését.

Az elmúlt évek minden egyes világversenyére meghívtuk Richárdot a magyar válogatottba, de ezeken – versenyzése ütemezésének másként alakítása miatt – nem kívánt részt venni, amit mindig tudomásul vettünk.

Az idei, 2022-es sakkolimpián sem kívánt a magyar csapat tagja lenni, amit nagyon sajnálunk.

Rapport Richárd a magyar sakk – és a teljes magyar sport – egyik legnagyobb kincse. A Magyar Sakkszövetség határozott célja, hogy magyar zászló alatt versenyezzen tovább és a magyar sakknak és szülőhazájának hozzon dicsőséget. Ezért minden tőlünk telhetőt – ahogyan eddig is – meg fogunk tenni.

Tavalyelőtti pályázatunkkal elnyertük a jogot, hogy a 44. sakkolimpiát 2024-ben Budapesten rendezzük, hazánk még soha nem láthatta vendégül a világ ötödik legnagyobb sporteseményét. Ez is kötelez bennünket arra, hogy mindent megtegyünk azért, hogy a legerősebb csapattal álljunk ki a világ legizgalmasabb és legnagyobb presztízsű sakkeseményére.

Borítókép: Talán még gondolkodóba esik

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.