Az ötnapos, összességében 905 kilométeres magyar körverseny utolsón napján, a Miskolc–Kékestető etap végén a Mátrában már Mátraházáig is sokan szurkoltak az emelkedőn, a hegy záró szakasza pedig valósággal megtelt. A hangulat a legnagyobb körversenyeket idézte, mintha a Giro d’Italián vagy a Tour de France-on, az Alpokban lettünk volna valamelyik legendás hegyi befutónál 2000 méter fölött – csak éppen most kevéssel 1000 alatt. A 984 méteren – az ország legmagasabb pontja alatt harminc méterrel – kijelölt célnál minden kerékpárral érkező drukker hatalmas tapsot kapott, márpedig több százan akadtak ilyenek. Még többen érkeztek gyalog a magyar körverseny idei utolsó befutójára, amely emlékezetes végjátékot hozott: az olasz Antonio Tiberi (Trek–Segafredo) úgy nyerte meg a szakaszt, hogy húsz méterrel a cél előtt előzte meg az ír Eddie Dunbart (INEOS Grenadiers), aki kétszázzal a vége előtt biztos befutónak tűnt. A célban Dunbar (az alábbi képen balra) igencsak csalódott volt, viszont kevéssel később annak nagyon örülhetett, hogy a Tour de Hongrie összetett versenyét ő nyerte meg, az övé lett a becses sárga trikó.

Minden idők legerősebb magyar körversenyén a 22 csapat között 14 olyan volt, amely a Giro d’Italián is ott van. A földkerekség legjobb sprinterei közül itt volt nálunk az olasz Elia Viviani (INEOS Grenadiers), valamint az egyaránt holland Fabio Jakobsen (Quick-Step Alpha Vinyl) és Dylan Groenewegen (Team BikeExchange–Jayco). Ők hárman a Grand Tour-versenyeken (Tour de France, Giro d’Italia, Vuelta) együttesen tizennyolc szakaszt nyertek. A Tour de Hongrie-n Jakobsen két szakaszt nyert, lett egy második helye is, s ő vitte haza a pontverseny győztesét megillető zöld trikót. Groenewegennek egy szakaszgyőzelem jött össze, Vivianinak pedig egy második hely. A hegyi pontversenyben a belga Aaron Van Poucke (Sport Vlaanderen–Baloise) végzett az élen, az övé lett a piros trikó, míg a legjobb magyart megillető fehér trikó Dina Márton (EOLO–Kometa) birtokába került.
Eddie Dunbar (INEOS Grenadiers): Igazából Elia Viviani miatt jöttünk, hiszen négy sík szakasz volt a versenyen, nekünk pedig az volt a fő feladatunk, hogy Eliát segítsük a sprintbefutókon. Nekem nyilvánvalóan az utolsó szakasz feküdt a legjobban, hiszen itt hegyi befutó volt, és mindent egy lapra tettem fel. Nagyon sajnálom, hogy végül nem jött össze a szakaszgyőzelem, hiszen ilyen versenyen még soha nem nyertem szakaszt. De az összetetten így is sikerült győznöm, ez pedig egy remek visszajelzés és hatalmas lökést ad.