Odacsaptak a magyar fiatalok a nagyoknak a Grand Slam-tornán

Cselgáncsozóink egy arany- és egy bronzéremmel, valamint egy ötödik hellyel zárták az olimpiai kvalifikációs sorozat második állomásának számító budapesti Grand Slamet. A női 52 kg-ban Pupp Réka még pénteken állhatott a dobogó legfelső fokára, vasárnap a férfiaknál a 100 kilogrammos Vég Zsombor harmadikként zárt, míg a 90 kilós Nerpel Gergely ötödik lett a Papp László Budapest Sportarénéban.

Magyar Nemzet
2022. 07. 11. 8:02
VÉG Zsombor
Cselgáncs - Olimpiai kvalifikációs Grand Slam-verseny Budapesten – Vég Zsombor bronzérmes Fotó: Illyés Tibor
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Éreztem reggel, hogy nagyon jó formában vagyok, nagyon megy a dzsúdó, és bíztam benne, hogy ezt végre a tatamin is sikerül megmutatnom. A végét sajnálom, tudtam, hogy a grúz nagyon jó és nagyon erős, nem tudtam megnehezíteni a dolgát. Örülök a jó eredménynek, és remélem, hogy ez valaminek a kezdete, a következő, zágrábi versenyen bízom a jó folytatásban – mondta az ötödik helyezett Nerpel Gergely, aki a nap során három mérkőzést nyert meg, kettőt elveszített.

Fair Play-díjas lett az elnök Tóth László – akit június közepén választottak meg az Európai Judo Szövetség elnökévé – huszonnégy éve vezeti a Magyar Judo Szövetséget. A magyar cselgáncssport fejlesztése mellett sokat tett a sportág nemzetközi fejlődéséért és népszerűsítéséért is. Munkáját a fair play szellemében végzi, különös hangsúlyt fektetve a fair play értékeinek közvetítésére a fiatalok felé. Munkája elismeréseként a Nemzetközi Fair Play Bizottság vasárnap különleges Fair Play-díjjal tüntette ki. A díjat Schmitt Pál, a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) nagykövete adta át Tóth Lászlónak.

Borítókép: Vég Zsombor (fehérben) a bronzmeccsen a dán  Mathias Madsent gyűrte le (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.