– Minden meccs előtt van bennünk egy egészséges mérkőzésláz, és amikor ekkora a tét, akkor az izgalmi fok is mindig magasabb. Minden részletre figyelünk, hogy a lehető legjobban felkészüljünk, de ha elkezdődik a meccs, és a pályán kívül vagy, arra már nincs ráhatásunk, a játékosok kezében van a sorsunk, de bízunk benne, hogy közösen elérjük majd a célunkat – mondta a Sportrádió Hazafutás című műsorában Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója.
Ötvenkét csapat közül kerülne a Fradi a legjobb négybe
Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója adott helyzetelemzést a csapatról, a labdarúgás európai tendenciáiról a kazah Tobol elleni mai visszavágó (20.00, tv: M4 Sport) előtt.

A sportvezető felelevenítette, hogy a múlt heti első mérkőzés előtt a Fradinak milyen nehézségekkel kellett megküzdenie: – Nagyon nehéz júliusban csúcsformába kerülni, amikor a felkészülés végén vagyunk. Tétmeccs nélkül a szezon legfontosabb meccse vár ránk, ez az elmúlt években is óriási kihívás volt, de ez van, el kell fogadni. A maximumot kell hoznunk, és megoldani a feladatot. Ami azonban még az utazásnál is nehezebb volt, hogy a kazah meccs előtti két napra megvolt az előre meghatározott ritmusunk, a csapat programja, ezt követően
hétfő hajnalban szóltak a légitársaságtól, hogy korábban kell kimennünk a repülőtérre. Ez azt eredményezte, hogy a hétfői, budapesti edzést lemondtuk, végül az indulásunk nem is változott, de sok mindent borított a programváltozás. Ez is nagy befolyással volt arra, hogy a frissesség, a csapat élessége nem volt az igazi.
Egy négyhetes felkészülés végén egyetlen csapat sincs topformában, ehhez kellenek a meccsek, a tétmeccsek.
Hajnal Tamás azt taglalta, mennyire nehéz dolga van a mindenkori magyar bajnoknak a nemzetközi porondon. Az előrelépés érdekében arra lenne szükség, hogy több csapat is sikeresen szerepeljen az európai kupaküzdelmekben, Magyarország besorolása így javulhatna az európai szövetségnél, az UEFA-nál, s akkor az NB I győztesének nem kellene már a BL-selejtező első fordulójában pályára lépnie.
További Sport híreink
– A Fradi mint márka nagyot nőtt az elmúlt években, a játékosok esetében is vonzóbb név lett a Ferencváros, de még mindig van olyan megközelítés során, hogy valaki nem az első vagy a második lehetőségként tekint ránk. Ennek ellenére óriásit nőtt az elismertségünk. Ez az a szint, ahol, mondjuk, van a Dinamo Zagreb, a Crvena zvezda, a Slavia Praha vagy a Ludogorec, ezt a pozíciót elérni és tartani is óriási lépés.
A sportigazgató is azt hangoztatja, a Bajnokok Ligája az elsődleges cél, de nemhogy az Európa-ligát, a harmadik számú kontinentális sorozatot, az Európa-konferencialigát sem szabad lebecsülni.
– Amikor nekivágunk, akkor az a vágyunk, hogy az 52 induló csapatból benne legyünk abban a négyben, amely a selejtezőkből jut el a BL-csoportkörbe
– érzékeltette a feladat nehézségét, majd hozzátette: – Ennek kicsi az esélye, ezt mindenki tudja. Sportolókként, ha elindulunk, akkor a legmagasabb célokért szeretnénk küzdeni, szeretnénk a BL-ben indulni, ami presztízsben, szakmailag és anyagilag is vonzóbb, de tudni kell értékelni minden európai csoportkört, mert szakmailag és presztízs szempontjából mindháromnak megvan az értékrendje. Az AS Roma esete is mutatja, hogy a konferencialigát is mindenki komolyan vette, főleg tavasszal. Ott lehet több esélyünk koefficienspontokat szerezni. Valamelyik csoportkör elérése nagyon fontos lenne.
Borítókép: Hajnal Tamás szerint nem csak a Fradin múlik a fejlődés (Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Újjászületik, aki távozik a Unitedtől: csúcson a rettenthetetlen skót
A Manchester United egykori középpályásáról már festmény is készült az olasz városban.

Marciniak játékvezető fejét követelik, mert mindig a Barcelona ellen döntött + videó
Nem lesz könnyű feldolgozniuk a katalánoknak, hogy 4-3-ra kikaptak az Inter otthonában.

Artetának könnyebb? Emiatt szenvedhet a PSG a visszavágón
Az Ágyúsok hazai vereség után még sosem tudtak fordítani egy európai kupapárharcban.

Kapás Boglárka váratlan húzásra készül a férjével
A visszavonult úszó a sportágától sem szakadna el, de vannak más tervei is.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Szijjártó Péter: Magyarország nem akar az ukrán maffia átjáróházává válni

Felrobbantotta a netet ez a Magyar Péterről szóló videó

Hátrahagyta érettségiző lányát Liptai Claudia, útnak indult családjával

Minden elsötétül: óriási áramszünet jön Magyarországon

Megtörte a csendet Károly király korábbi komornyikja: hihetetlen titkot árult el az uralkodóról

Pápaválasztás - Szentszéki szóvivő: szerda este hét óra előtt nem száll fel az első füst

Megsemmisült a Barcelona, drámai meccsen lett BL-döntős az Inter!

Hét gól, fordulatok tömkelege – elképesztő párharc végén verte meg a Barcát és jutott döntőbe az Inter!

Elfogták a feleséggyilkos férfit Somogyban

Friedrich Merz figyelmeztette Izraelt

Brutális áramszünet jön Magyarországon, az egyik vármegye szinte teljesen elsötétülhet

Meddig tart még a májusi eső? Mutatjuk, mikor robban be a nyár
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Újjászületik, aki távozik a Unitedtől: csúcson a rettenthetetlen skót
A Manchester United egykori középpályásáról már festmény is készült az olasz városban.

Marciniak játékvezető fejét követelik, mert mindig a Barcelona ellen döntött + videó
Nem lesz könnyű feldolgozniuk a katalánoknak, hogy 4-3-ra kikaptak az Inter otthonában.

Artetának könnyebb? Emiatt szenvedhet a PSG a visszavágón
Az Ágyúsok hazai vereség után még sosem tudtak fordítani egy európai kupapárharcban.

Kapás Boglárka váratlan húzásra készül a férjével
A visszavonult úszó a sportágától sem szakadna el, de vannak más tervei is.