Film készült a 101 éves, ötszörös magyar olimpiai bajnokról + videó
Magyar Nemzet
2022.12.01. 16:54
A budapesti Puskin moziban ma sajtóvetítésen mutatták be a 101 éves Keleti Ágnesről, a világ legidősebb élő olimpiai bajnokáról, a Nemzet Sportolójáról szóló portré-dokumentumfilmet. Az „Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes” című, 81 perces alkotás december 8-án kerül a mozikba, de a premier előtt vasárnap a 11. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál zárónapján is láthatja a közönség.
A tornasportban ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnes 2002-ben papírra vetette az önéletrajzi könyvét (Egy olimpiai bajnok három élete), tavaly januárban pedig, a 100. születésnapjához igazítva a Dávid Sándor, Dobor Dezső szerzőpáros írta meg a legendás bajnoknő élettörténetét. A KELETI 100 „Mert szeretek élni…” című könyvet több mint száz darab fekete-fehér és harmincoldalnyi színes fotó tette teljessé. Idén pedig film is készült a világ legidősebb élő olimpiai bajnokáról, a Nemzet Sportolójáról, „Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes” című portré-dokumentumfilm, amelyben korabeli filmkockákon is láthatjuk és a korábbi televíziós interjúi is visszaköszönnek. Az Izraelben letelepedett Keleti Ágnes az 1983-as budapesti torna-világbajnokságra hazalátogatott, és akkor hosszabb interjút adott a Magyar Televíziónak.
A legidősebb élő olimpiai bajnok, a 100 éves Keleti Ágnes előtt tiszteleg az olympics.com.
A több mint egy éven keresztül forgatott film középpontjában az 1921. január 9-én született Keleti Ágnes hétköznapjai és visszaemlékezései állnak. „Filmünk a koronavírus időszakában készült, így a háttérben nemcsak az elmúlt száz év történelme, hanem a napjainkat megnehezítő világjárvány is meghúzódik, rámutatva, hogy az egyedi élettörténetek adják ki a teljes egészet. Az ’56-os forradalom idején készülni az olimpiára vagy a karanténnal terhelt koronavírus időszakában ünnepelni a 100. születésnapot egyszerre egyedi és mindannyiunk életét befolyásoló esemény” – olvasható a film ismertetőjében.
Keleti Ágnes bölcsessége sokakat megérinthet
Keleti Ágnes 95 évesen költözött haza Magyarországra.
– A film készítésekor nemcsak egy sportsikerekben gazdag életutat akartam bemutatni, egy olyan életet, amelyben benne van Magyarország száz éve is, hanem azt a Keleti Ágnest, akit én megismertem. Az a sok bölcsesség, amit tőle hallottam, remélem, másokat is megérint. A dokumentumfilmről az a vélemény él, hogy csak unalmas lehet. Szeretném bemutatni, hogy ebben is vannak érzelmek – mondta a vetítés előtt Oláh Kata, a film rendezője.
Keleti Ágnes öt olimpiai arany birtokosa
Az „Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes” ősbemutatója idén szeptemberben a Miskolci Cinefest Fesztiválon volt, ahol az alkotás a nemzetközi kritikusok (Fipresci) legjobb magyar film díját nyerte el. A 81 perces film december 8-án kerül a mozikba, de a premier előtt a 11. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál zárónapján is láthatja a közönség vasárnap 19 órakor a Puskin Moziban.
Az alkotók:
Rendező-vágó: Oláh Kata Operatőr: Csukás Sándor Animáció: Egely Kati Zene: Boaz Schory Gyártó: Makabor Studio – Belfilms, magyar–izraeli koprodukció Co-producer: Noemi Schory Támogató: Nemzeti Filmintézet Forgalmazó: Budapest Film
Borítókép: A 101 éves Keleti Ágnes bölcsessége sokakat megérinthet (Forrás: Budapest Film)
A Nézőpont Intézet legfissebb felméréséből kiderül, hogy a magyarok többsége szerint szigorítani kell a dollárbaloldal-botrány után a választási jogszabályokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap, fejlécén a polgári jelző olvasható, amely értékrendet, irányvonalat, stílust is tükröz. Konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkkal Előfizetés
Segítsen megtervezni egy új állásportált! Ossza meg velünk álláskereséssel kapcsolatos szokásait és tapasztalatait!