Háromszoros egyéni olimpiai bajnok, London, Rio de Janeiro és Tokió aranyérmese, ő a regnáló világbajnok, most azonban mégsem a kardvívásról beszélgettünk Szilágyi Áronnal. Hivatalosan talán úgy hangozna, hogy a 32 éves versenyző a társadalmi felelősségvállalás területén is kiemelkedőt nyújt, a lényeg azonban az, hogy egy új kezdeményezéssel igyekszik azokon az élsportolókon segíteni, akiknek véget ér a pályafutásuk, mert a tapasztalatok szerint a váltás a civil életre jó esetben döccenőkkel, rosszban sokszor tragédiával jár.
– Adódik a kérdés: miben tudnak segíteni? – Egyelőre az első körben a duális karrier építésének a segítését tűztük ki célként. Mi pontosan tudjuk, hogy egy sportoló élete nem addig tart, amíg a pályafutása. Jó eséllyel harminc- és negyvenéves kora között befejezi a magas szintű sportolást, és át kell állnia a civil életre, új pályát kell elkezdenie, és mi ezt az átállást igyekszünk segíteni.
Hamarosan elkészül egy pályaorientációs karrier-tanácsadás, amelyet egy nagy cég HR-csapata dolgoz ki a számunkra, de emellett felkészült jogi szakértői csoportot is kialakítunk, de szükségünk van pszichológusokra is. Fontos terület a pénzügyi ismeretek tanítása, hiszen sajnos többször is láthattuk már, hogy az aktív sportoló jó anyagi hátteret teremt magának, ám a visszavonulása után néhány éven belül elherdálja.
Szerteágazó az a tevékenység, amellyel segíthetünk.
– Azaz többről van szó annál, mint arra ösztökélni a fiatal sportolókat, hogy az edzések és a versenyek mellett tanuljanak is. – Igen, többről. Persze senkit sem szeretnék lebeszélni arról, hogy egyetemre járjon, én magam is elvégeztem kettőt, de mi inkább arra alapozunk, hogy a tapasztalataink szerint a különböző képességek a munkaerőpiacon többet érnek a lexikális tudásnál. Gondolok például a számítógépes ismeretekre, az Excel és más szoftverek kezelésére. Ám az is fontos, hogy a sportoló milyen pálya felé orientálódjon, mi felel meg a legjobban a személyiségének, a habitusának, a tehetségének. Vagy: ha vállalkozóként képzeli el a civil életét, akkor mire kell odafigyelnie, milyen emberekre támaszkodjon, akik segíthetik a rajtnál és a mindennapi munka során.
Fotó: Havran Zoltán
– Hol húzzák meg a határt, ki számít élsportolónak? – Tágan értelmezzük a fogalmat. Aki úgy érzi, hogy neki az élsport ma az A terv, ez adja neki a napi elfoglaltság zömét, az egzisztenciáját, az a mi szemünkben élsportoló. Azaz nemcsak a bajnokok, az olimpiai érmesek, hanem például adott esetben a másodosztályú csapatbajnokságban szereplő játékos is idetartozik. Ez nagyon fontos, mert nekik is tudniuk kell, hogy számíthatnak ránk.
– Milyen intézményi hátteret kell ehhez a munkához biztosítani? – Ez mostanában alakul. A menedzseremmel ketten indultunk el, és szervezzük magunk köré azokat a szakembereket, akik tudnak nekünk segíteni. A hátteret egy nonprofit kft. adja,
amelyben hangsúlyos, hogy nem várunk profitot, mint ahogyan pénzügyi támogatók sem leszünk, utóbbira létezik az országban sportfinanszírozási rendszer.
Jelenleg Körösparti Gábor az operatív vezető, én a társadalmi elnök vagyok, én kommunikálok és reprezentálok. Egy idő után remélem, sokan csatlakoznak hozzánk, és akkor a szervezetünk is óhatatlanul fejlődik majd.
– Miből fedezik a költségeket? – Tárgyalásokat folytatunk sok nagy céggel. Arról is, hogy ők maguk indítsanak olyan programokat, amelyek a céljainkat szolgálják, azaz olyan támogatásokat is adjanak, amelyek nem pusztán a sportolói pályafutásnak szólnak, hanem integrálják be a sportolót a cég munkájába, osszanak meg velük hasznos tapasztalatokat, amelyeket ő később ott vagy másutt hasznosíthat. Emellett, ha fontosnak látják ezt a kérdést, akkor örülünk a pénzügyi támogatásnak is, hiszen nekünk is szükségünk van a költségeink fedezésére.
– Sokat lendít az ügyön, ha a népszerű háromszoros olimpiai bajnok, Szilágyi Áron kopogtat egy cégvezető ajtaján? – Abban, hogy több helyre is eljussunk, segít az, hogy ki kopogtat, de attól kezdve, hogy elmondjuk, miért jöttünk, már semmi sem szól rólam. Számomra nagy öröm, hogy eddig mindenhol kedvezően fogadták a kezdeményezésünket, még egyszer sem utasítottak vissza minket.
Forrás: Facebook/International Fencing Federation
– Említette, hogy van két diplomája. Mégis, van személyes motiváció ebben az ötletben, vagy csak mások, esetleg keserű példái ösztönözték? – Én is élsportoló vagyok, és saját magam miatt is foglalkoztatnak ezek a kérdések. Az átállás nehézségei függetlenek a diplomák számától, hiszen minden változás nagy kihívást jelent.
Én az olimpiák után néhány napig élvezek minden percet, utána viszont olyan kiüresedés tör rám, amelyből roppant nehéz kitörni. A sportban könnyű megtalálni a következő célt, hiszen előbb-utóbb jön az új szezon, de a sporton kívül ez nem feltétlenül van így.
Sok, korábban ünnepelt sportolót láttam, akik miután visszavonultak, nem találták a helyüket, és elvesztek, a nagyközönséghez pedig már csak a tragikus sorsokról érkező hírek jutnak el.
– Az utóbbi fél éve, a júliusi világbajnoki cím óta roppant sűrű lett. Itthon és külföldön is nagy sikerrel mutatták be az önről szóló filmet, találkozott a pápával, elindította a fórumot, és még nagykövete lett a Nemzeti Tehetség Központnak is. Ez utóbbi mit jelent? – Három éve kezdtünk el együtt dolgozni, az egyik pályázat egyik elbírálója voltam, a táborba pedig instruktorként lehettem jelen. Ez elsősorban nem sportról szól, az ország legnagyobb fiatal elméi találkoznak itt, illetve pályáznak támogatásra, akik a világ legjobb egyetemeire tartanak. A központ karolta fel a filmet, majd megszervezte a nemzetközi turnéját, amely során tíz országba jutottunk el. Nyitott szemmel kerestem mindenütt a tehetséggondozással foglalkozó alapítványokat és intézeteket, láttam brazíliai favellában zseniális zenei akadémiát, vagy New Yorkban a Peter Westbrook Alapítványt is említhetem, amely a hátrányos helyzetű fiataloknak ad kitörési lehetőséget a sporton keresztül.
– Szilágyi Áron már tudja, hogy ha egyszer majd befejezi a vívást, akkor mivel zökken át a civil életbe? – Ez az, amit nehéz konkrétan megnevezni. Nagyon ritka az a sportoló, akinek már korán százszázalékos terve van, és meg is valósítja. Van egy sportolótársam, aki elvégezte a jogi egyetemet, úgy képzelte, majd ott boldogul, aztán hamar rádöbbent, hogy ez mégsem az ő világa. A sport mellett én mos könnyebben tudom kipróbálni magamat sportvezetőként vagy sportdiplomataként, de nem vagyok benne biztos, hogy később is ez lesz az én utam.
– Tehát rászorul majd a saját fóruma segítségére? – Egészen biztosan. Már most látok olyan képzéseket és programokat, amelyekben részt veszek majd, és ezek egyike a pályaorientáció lesz.
– Azért nyugtassuk meg a szurkolókat: a vívás még sokáig főszereplő marad az életében. – Az elmúlt hónapokban szüneteltek a versenyek, azért tudtam ennyi minden mással foglalkozni. Ezen a hétvégén viszont már utazom a világkupára, és ahogyan sűrűsödik a versenyprogram, az edzések mellett kevesebb szabadidőm lesz. De jövőre Milánóban világbajnokság lesz, két év múlva ott szeretnék lenni a párizsi olimpián, és még azután sem akarom elhagyni a pástot.
Borítókép: Szilágyi Áron hasznosan töltötte az őszi hónapokat, amikor nem volt versenye (Fotó: Havran Zoltán)
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
