Ferenc pápa fogadta Szilágyi Áront és jó tanáccsal látta el

Az a hivatásom, hogy a legtöbbet hozzam ki tehetségemből és hazámnak dicsőséget szerezzek. Szükségszerű dolog a tehetségek támogatásával foglalkozni. Szilágyi Áron a Nemzeti Tehetség Központ szervezésében látogatott el a Rómába és a Vatikánba, ahol őt is fogadta Ferenc pápa. Az Egy mindenkiért című dokumentumfilm levetítésével a római magyar és olasz közönség is bepillanthatott a háromszoros olimpiai és kétszeres világbajnok vívó pályafutásába, és személyesen is köszönthette őt a Collegium Hungaricum Falconieri palotájában. A magyar sport állócsillaga az esemény után interjút adott a Magyar Nemzetnek.

Fotó: Knap Zoltán/BORS

– Szerda délelőtt önt is fogadta Ferenc pápa. Mit jelentett önnek a találkozó?
– Ferenc pápához elsősorban nem a hit által kapcsolódtam, számomra ő a világon az egyik legfontosabb spirituális és vallási vezető, akinek a hangjára tömegek mozdulnak meg, és ezáltal a világban történő folyamatokra tud hatással lenni. Számomra hatalmas élmény volt azt látni, hogy amikor tízezer ember körülveszi, akkor is mosolygós, természetes személy, aki nagy örömmel és nagyon szívesen fogadta a híveket az audiencián. Volt szerencsém pár mondatot személyesen is váltani Ferenc pápával, örülök, hogy vannak ilyen kiemelkedő vallási vezetők, akik pozitív hatással vannak a világra. 

– Megérintette valami Ferenc pápa tanításában?

Rövid beszédében arra tért ki, hogy ne a negatívumokat lássuk meg, hanem vegyük észre a mindennapi csodákat legfőképpen a családban és a párkapcsolatban. Ezt friss, ötéves házasként nagyon aktuális és fontos tanácsnak éreztem. Ez az üzenet jókor és jó helyen érkezett, igyekezni fogok az elkövetkező időszakban magamévá tenni.

– Az Egy mindenkiért című dokumentumfilmben van egy olyan megszólalása, miszerint az a hivatása, hogy a legtöbbet hozza ki a tehetségéből és hazájának dicsőséget szerezzen. A három olimpiai aranyérem magáért beszél. Milyen célja van még?

A páston tudok a legtöbb örömet és dicsőséget szerezni a magyar embereknek és a hazámnak.

– Azon dolgozom, hogy ez a továbbiakban is így legyen. A következő két év a párizsi olimpiai felkészülésről fog szólni. A Franciaországban rendezendő ötkarikás játékokon is a legmagasabb csúcsra szeretnék törni. Azon fáradozom, hogy ez sikerüljön, ne csak egyéniben, hanem csapatban is, hiszen a csapat még közelebb áll az emberekhez, még inkább nemzeti siker. Az még bizonytalan, hogy az aktív pályafutásom után milyen területen igyekszem kamatoztatni a tudásomat, tapasztalataimat. 

– A római Collegium Hungaricumban megrendezett filmvetítésen lehetősége volt találkozni tehetséges olasz fiatalokkal és a helyi magyar közösség tagjaival. Milyen élményeket jelentett önnek a római út?
– Meglátogattuk a Sant Egidio katolikus szervezet egy műhelyét, ahol sérült és hátrányos helyzetű fiataloknak adnak lehetőséget a képzőművészetekben kibontakozni. Ez nagyon jól működő program, kiállításuk is nyílt a Collegium Hungaricum épületében. Jó volt megélni, hogy milyen örömmel és boldogsággal tudtak beszélni ezek a fiatalok a saját művészi fejlődésükről és mennyit segít nekik a szervezet abban, hogy teljes értékű életet élhessenek. Emellett egy kisebb vívóklubot is meglátogattunk, amely tehetségek felkutatását tekinti a céljának. A Collegium Hungaricumban megrendezett szerda esti filmvetítés alkalmával volt lehetőségem arra, hogy a magyar közösség tagjaival is beszélgethessek, jólesett az a szeretetteljes fogadtatás. 

– A milánói Sport Kultúra Fesztiválon is bemutatják az Egy mindenkiért című dokumentumfilmet, amely a pályafutásáról szól.
– Nagyon örülünk, hogy több mint kétezer pályamű közül lesz biztosan díjazott András Pires Muhi filmrendező alkotása. Idén kaptunk már egy neves nemzetközi díjat, a Nemzetközi Sportújságírók Szövetsége a legjobb sportfilm kategóriájában másodikként rangsorolta a filmet. Az alkotás nagyon szép utat jár be és erre én mint főszereplő nagyon büszke vagyok. 

– A film a sport hátterét mutatja meg. Ön szerint milyen szerepet tölthet be a társadalomban egy sikeres, kiemelten tehetséges sportoló?

Nekünk, sportolóknak az a küldetésünk, hogy az elért sikereinkkel egy kis energiát, egy kis muníciót adjunk az embereknek a hétköznapokra, akik leülnek a televízió képernyője elé, az interneten vagy a rádión keresztül követnek minket. Hiszen amikor én nyerek egy olimpiai aranyérmet, akkor örülnek annak, hogy hazánknak ilyen fia van.

– Úgy érzem, nekem ez a társadalomban betöltött szerepem. Másrészt szívesen támogatok olyan hasznos és értékkel teli ügyet, ahol segíthetek, lehet ez a hátrányos helyzetűek ügye, a fenntarthatóság vagy a tehetség támogatás, tehetséggondozás.

– Ezt tekinthetjük az élethivatásának?
– Sportoló vagyok, vívó, kilencéves korom óta ebben a közegben élek, ez a személyiségemet és identitásomat formáló hivatás. Egy sikeres sportoló úgy tehet a társadalom javára, ha a hírnevét nemes célok mellé állítja. Megpróbálok olyan jó ügyeket találni, ahol segíthetek, ahol e jelenlétem támogatást jelent. 

– Fiatalon óriási sikereket ért el, ennek a tapasztalatnak az átadását is feladatának tekinti?
– Nem érzem úgy, hogy a társadalom mentora lennék. Szívesen mesélem el a saját élettörténetemet, készült egy dokumentumfilm is a felkészülésemről, az olimpiai ciklusomról. Nagyon sok céget látogatok meg, élménybeszámolókon, motivációs beszélgetéseken, előadásokon, kerekasztal-beszélgetéseken veszek részt. Iskolákba vagy sportegyesületekbe, alapítványokhoz is gyakran meghívnak. Csak a saját történetemet tudom elmesélni, amiből valaki vagy tud meríteni, vagy megtalálja a párhuzamokat a saját életútjára, karrierjére, hivatására vonatkozóan és akkor tud ehhez kapcsolódni, vagy pedig nem. 

– Mit üzenne a fiataloknak, hogy serkentse a motivációjukat?
– Azt gondolom, hogy a mai fiatalok csodásak. Nagyon sok lehetőségük van, és olyan társadalomban élhetnek, ahol alapvetően béke és jólét honol, mindattól függetlenül, ami most történik a világban. Nap mint nap szuper tehetséges fiatalokkal találkozom, akár a sportpályákon, akár a zenészek és művészek körében vagy a Stipendium Pellegrimum pályázat kapcsán. Olyan embereket ismerhetek meg, akik már húszévesen szakmájuk nagy ismerői és jövőbeni professzorai. Nincs olyan egyetemes érvényű igazság vagy tanács, amivel én szolgálni tudok, mindenkinek a saját habitusa, személyisége szerint kell fejlődnie, pont ez az egyediség, ami a tehetségeket jellemzi. Az azonban biztos, hogy szükségszerű dolog a tehetségek támogatásával foglalkozni. Én magam sem bontakoztathattam volna ki a talentumaimat a sportban, ha nincsenek meg azok az emberek és azok a támogató eszközök, amelyek engem végigkísértek az utamon. A mi feladatunk, hogy a következő generáció is megkaphassa ezt a támogatást. Olyan ügyeknek igyekszem a nagykövete lenni, amelyeket, úgy érzem, hitelesen tudok képviselni. Jó pár évre visszamenő kitűnő kapcsolatom van a Nemzeti Tehetség Központtal. Szerintem fantasztikus programjaik vannak és igyekeznek számtalan tehetséget támogatni.

Borítókép: Szilágyi Áronnak nagy élményt jelentett a római látogatás (Fotó: Bors/Knap Zoltán)