– Nehezen indult a napunk, az első szabadedzés különösen rossz volt, nem találtuk az egyensúlyt. Ez furcsa volt, mert a tesztelés során szinte minden működött, amit kipróbáltunk. Előfordult, hogy valami nem ment flottul, de ennyire sosem lőttünk mellé. Szóval néhány dologra magyarázatot kell találnunk – fedte fel Verstappen, aki némieg a második szabadedzésen is küszködött, de a Red Bull mutatott tempójával elégedett volt. – Meg kell találnom a ritmust és ráérezni, hogyan kell vezetnem az autót. Ha jól érzem magam a kocsiban, és úgy tudom nyomni, ahogyan szeretném, akkor nagyon gyorsak leszünk.
Hamilton elkeseredett
Lewis Hamilton tavaly teljesítette a legrosszabb idényét, amióta 2013-ban a Mercedeshez igazolt. Sokat elégedetlenkedett, a szezon első felében folyamatosan az autójára panaszkodott. Nem jó hír a Mercedes rajongóinak, hogy a hétszeres világbajnok szerint a mostani autója még rosszabb, mint a 2022-es, és a Red Bullhoz képest egy másodperc a lemaradása.
– Talán már a tesztelés során is sejtettük ezt, de ma bebizonyosodott, hogy nagy a lemaradásunk. Rossz úton járunk, így keményen kell dolgoznunk a folytatásban is, hogy rátaláljunk a jóra. Reményteljesnek kell maradnom, tavaly rengeteget fejlődtünk, de a lemaradásunk nem volt akkora, mint most. Változtatunk majd néhány dolgon, de csak ezredeket lépünk velük előre, nem fogunk hirtelen egy másodpercet javulni – sajnálkozott a brit, aki az erőviszonyokat a következőképpen látja:
– Azt gondoltam, hogy a Ferrari a második. A hosszú etapokon közel vagyunk hozzájuk, de úgy tűnik, hogy valójában az Aston Martin a második. A miénk így a harmadik, negyedik hely lehet. Szóval nagyjából ott tartunk, ahol tavaly, de talán még rosszabb is a helyzetünk az akkorinál.
Borítókép: Fernando Alonso jó hangulatban válaszolt az újságírói kérdésekre (Fotó: AFP/NURPHOTO/Jakub Porzycki)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!