Jelentős összegért kelt el Puskás Ferenc hagyatékának egy darabja

A napokban elárverezték Puskás Ferenc hagyatékának egy darabját, Bobby Charlton mezét, amelyet az angol futball legendás alakja egy 1959-es mérkőzésen cserélt el az akkor már a Real Madridban futballozó magyar támadóval. Puskás unokája bocsátotta áruba az értékes mezt, a győztes licit 30 ezer font, azaz mintegy 12,8 millió forint lett.

Magyar Nemzet
2023. 03. 10. 12:15
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hogyan került Puskás Ferenc birtokába az 1966-ban világbajnok és aranylabdás Bobby Charlton meze?

A Manchester Unitedet a csapat 1958-as müncheni légi katasztrófája után 1959 és 1962 között több felkészülési mérkőzést is játszott európai élklubokkal, hogy újjáépítse magát a tragédiát követően. Így került sor 1959 október elsején a Real Madrid elleni első barátságos mérkőzésre, melyet 63 ezer néző előtt 6-1-re nyert meg a spanyol sztárcsapat az Old Traffordon. A meccs végén Charlton és Puskás mezt cseréltek egymással, így került a magyar legenda hagyatékába az angol ikon dressze.

Ezt a mezt bocsátotta árverésre Puskás unokája, Isabela Damborena Puskas – aki tavaly áprilisban kapta vissza a magyar állampolgárságot –, s 30 ezer fontot, azaz mintegy 12,8 millió forintot fizettek érte – szúrta ki a Nemzeti Sport.

Puskás és Charlton több meccsen is találkoztak. A Manchester United és Real Madrid közti barátságos mérkőzések sora nem ért véget az első alkalommal, 1960-ban például egy újabb találkozó előtt a spanyoloknál Alfredo Di Stefano és Puskás is sérült volt. A Real elnöke, Santiago Bernabéu emiatt a meccs elhalasztását javasolta, hiszen a madridiak a legnagyobb sztárjaikkal akarták segíteni az angol klub újjáépítését az adománygyűjtésre is használt meccseken. A United azonban nem hátrált meg, ami az Independent cikke szerint annyira lenyűgözte Di Stefanót és Puskást, hogy a sérülésük ellenére is pályára léptek az ekkor 3-2-re megnyert meccsen.

A most 85 éves Charlton mindig elismeréssel beszélt Puskásról, akit az álomcsapatába is beválasztott, igaz csak a kispadra, mert a támadósorban Pelé és Diego Maradona kapott helyet a kezdőjében. – Sosem láttam Puskást hibázni, amikor egy az egyben állt a kapussal szemben. A gólstatisztikája elképesztő, csaknem annyiszor talált a kapuba, ahány meccsen pályára lépett, mind a Real Madridban, mind a magyar válogatottban – magyarázta Charlton.

Borítókép: Puskás Ferenc unokája bocsátotta árverésre a 30 ezer fontért elkelt Bobby Charlton-mezt (Fotó: the-saleroom.com)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.