Miként az ő irányítása alatt tett pontot a WA a transznemű sportolók indulása körül vitára. A szövetség úgy szigorította az XY-kromoszómás versenyzők engedélyezett tesztoszteronszintjét, hogy az eddigi 5 nmol/literes értéket 2,5-re csökkentették, így csak azok a sportolók indulhatnak majd női versenyszámokban, akik ezen érték alatt maradnak két éven keresztül folyamatosan. Továbbá a jövőben csak azon transzneműek indulhatnak a nők között, akik még a pubertás kor előtt estek át a nemváltó műtéten.
Egyetlen egyeduralkodó van az atlétikában, egy igazi veterán
Már a budapesti világbajnokság előtt is lesznek izgalmas versenyek az atlétikában, de nem érmekért, hanem pozíciókért. A nemzetközi szövetségi (WA) elnöki tisztségére Sebastian Coe az egyetlen jelölt. A korábbi olimpiai bajnok viharos korszakban a harmadik, egyben utolsó ciklusát kezdheti meg.

A májusi jelölési határidő előtt jelentősnek nevezhető helyezkedés és lobbizás indult el, amiból csak arra lehet következtetni, hogy nagy versengés fog kialakulni.
– Az már most biztos, hogy a tanácsban a nők képviselete tovább fog növekedni, és az sem kérdéses, hogy 2027-ig továbbra is Seb Coe lesz a Nemzetközi Atlétikai Szövetség első embere. Azoknak viszont, akik négy év múlva az elnöki székbe ülnének, már a budapesti kongresszusra is el kell jönniük, mi több, kellő diplomáciával az első átgondolt lépéseiket is meg kell tenniük remélt sikerük érdekében. A 2027-ben megválasztott elnök ugyanis nagy valószínűség szerint az alelnökök közül fog kikerülni, ezért most ezeknek a tiszteknek a betöltésért alakulhat ki a legizgalmasabb versenyfutás –mondta az SzPress Hírszolgálatnak Gyulai Márton.
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség 1912-ben Stockholmban alakult meg 17 nemzeti szövetség képviselőinek összefogásával, az alapítók között ott voltak a magyarok is. A szervezet első elnöke a svéd Sigfrid Edström volt (1912–1946), őt a brit David Burghley (1946–1976), a holland Adrian Paulen (1976–1981), az olasz Primo Nebiolo (1981–1999) és a szenegáli Lamine Diack (1999–2015) követte, ezután állt az IAAF (2016 óta World Athletics) élére Sebastian Coe.
Ehhez érdekességként még csak annyit, a brit sportdiplomata megválasztása után napra pontosan nyolc évvel később, augusztus 19-én rendezik meg a budapesti világbajnokság első versenynapját.
Borítókép: A kétszeres olimpiai bajnok Sebastian Coe sportvezetőként is sikeres (Fotó: AFP)
További Sport híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!