A Ferencváros csapatkapitánya jól jött ki a nehéz helyzetekből

Nagy Gergő pályafutása szerencsés korszakra esik, hiszen rajta kívül csupán másik két magyar jégkorongozónak, Sofron Istvánnak és Kóger Dánielnek adatik meg, hogy harmadszor is A csoportos világbajnokságon szerepelhessen. A dunaújvárosi születésű játékos a szomszédvár Fehérvárnál lett válogatott hokis, majd a tengerentúlon is kipróbálhatta magát az NHL előszobájában, az AHL-ben. Nagy Gergő immár öt éve a Ferencváros csapatkapitánya, s mint mondja, itthon másik klubban már nem is tudja elképzelni magát.

Budapest 20221228 Jjégkorong bajnoki mérkőzés UTE - FTC Foto Nemzeti Sport - Dömötör Csaba A képen: Nagy Gergő Fotó: Domotor Csaba

Nagy Gergő tudta, hogy érdemes visszatérni Fehérvárra

– Megkapta, hogy áruló?
– Nem, nem emlékszem, hogy bántottak volna, felnőtt szinten én akkor még nem voltam meghatározó játékos, és a fejlődés érdekében egyre többen szerettek volna Fehérvárra kerülni.

– Első ütemben csak egy évet töltött a Volánnál. 2007 nyarán a Red Bull Salzburghoz került. Éppen akkor, amikor a Volán csatlakozott az osztrák bajnoksághoz. Megérte az ausztriai kaland?
– Mindenképpen. Rengeteget fejlődtem a Salzburgban eltöltött egy év alatt. Olyan eszközökkel, módszerekkel találkoztam ott, amilyenek itthon akkor még ismeretlenek voltak. Ilyen például a korcsolyázógép, ami voltaképpen egy futószalag, az ember felső felfüggesztéssel korizik rajta, vele szemben tükör és kamera, ezek segítségével lehet tökéletesíteni a mozgást, hogy a lehető leghatékonyabb legyen. Jól ment a játék, először az U20-as csapatban szerepeltem, aztán felkerültem a felnőttekhez, a második csapathoz, az osztrák másodosztályban bejutottunk a döntőbe, emlékszem, telt ház előtt játszottunk a Dornbirn ellen.

– Ha ilyen jól ment, akkor miért tért vissza mégis a Volánhoz egy év múltán?
– Ocskay Gábor akkor már az EBEL-kerethez hívott. Na és persze a válogatott 2008 tavaszán Szapporóban kivívta a feljutást az A csoportba. A csapat legalább felét fehérváriak alkották, a Volán kínálta a lehetőséget, hogy én is kijuthatok a 2009-es svájci vb-re.

– Jól spekulált…
– Csodás élmény volt az a világbajnokság. Azokkal szerepeltem egy csapatban, akiket gyerekként ajnároztam. S micsoda hangulatban! Aki ott volt, sohasem felejti. Hatalmas megtiszteltetés volt játszani a vb-n.

– Pusztán a statisztikai mutatói alapján elmaradt az áttörés, reményteljes tehetségből nem lépett elő meghatározó játékossá Fehérváron. A Sofron, Kóger, Nagy trió a rossz nyelvek szerint a fehérvári éjszakai életben legalább annyira odatette magát, mint a jégkorongban. Van benne valami?
– A többiek nevében nem nyilatkozhatok.

Mit is mondhatnék? Fiatal voltam… Úgy éltem, mint a fiatalok általában. Csak éppen a Volán játékosaként engem többen ismertek. Igen, talán készülhettem volna állhatatosabban, de semmit sem bánok, jól alakult az életem, a pályafutásom is.

Én sem voltam maradéktalanul elégedett a fehérvári helyzetemmel, többet szerettem volna játszani, nemcsak a harmadik, negyedik sorban, hanem előnyben, hátrányban is, ez viszont nem adatott meg. Négy év után, 2012-ben ezért Miskolcra igazoltam, amit egyesek talán visszalépésnek tartottak akkor, nekem viszont mégis nagyon bejött. Megkomolyodtam, remek idényem volt, aminek köszönhetően ismét szerepelhettem a világbajnokságon, ráadásul a Miskolcon szerzett ismeretségnek köszönhetően Érsekújvárra igazoltam, onnan pedig egy hónap után Amerikába kerültem.

A miskolci kitérőnek köszönhetően jutott ki Amerikába

– Egészen az NHL előszobájáig, az AHL-ig jutott, ami eddig csak másik három magyar jégkorongozónak, Szuper Leventének, Vas Jánosnak és Kóger Dánielnek adatott meg. Felejthetetlen élmény volt?
– Annál is szebb! Az NHL elérhetetlen volt, ezt már akkor pontosan tudtam, az AHL volt a titkos vágyam.

Emlékszem, amikor először hívtak fel az AHL-keretbe, percekig csak körbe-körbe szaladgáltam a lakásban örömömben.

Ugyan csak nyolc meccsen léptem pályára ebben a ligában, de több hónapon át az ott szereplő kerettel készültem. Rendszeresen tízezer néző előtt játszottunk, s még egy winter classic is megadatott nekem, a Toledo baseballpályáján, tízezrek előtt, amerikai himnusszal, közben tűzijátékkal. Még most is beleborzongok, ha erre gondolok.

– Először két idényt töltött kinn, majd visszatért, 2018-ban jött haza végleg. A Ferencvároshoz kétszeresen is hazatalált?
– Igen, mondhatjuk így, sohasem tagadtam, hogy futballban hatalmas Fradi-drukker vagyok, gyerekként rendszeresen kinn voltam a csapat hazai meccsein. Nagyon jól érzem magam a Fradinál, az eredményekre sem lehet panaszunk, zsinórban ötször megnyertük a magyar bajnokságot, kétszer az Erste-ligát, s kétszer döntősök voltunk.

– Ferencváros, végállomás?
– Még jó néhány évig szeretnék jégkorongozni, nehezen tudom elképzelni, hogy itthon másik csapatban, mint a Fradi. Külföldre talán még elmennék, családostul persze, kicsit világot látni, s ha a kisfiam fejlődése azt kívánná, ugyanis focizik, és kimondottan ügyes.

– Pályafutása megrázó epizódja volt egy éve Salló Alpár súlyos sérülése. Ha lehet ilyen mondani, jól jött ki belőle.
– Hogy én? Az mit sem számít. Az a lényeg, hogy Alpár jól jött ki belőle.

Remélem, nem kell bizonygatnom, hogy véletlenül sem akartam sérülést okozni neki. Nagyon megviselt a dolog. Hát még a szüleit, apaként át tudom érezni, min mehettek át. Szerencsére Alpár sem neheztelt, nyitott volt rá, így többször beszéltünk.

Nagyon örültem, amikor visszatérhetett a jégre, a pénteken véget ért divízió I/A világbajnokságon csapatkapitányként vezette a román válogatottat.

– A baleset óta feszülten lép pályára Csíkszeredában?
– Minket, fradistákat korábban sem kedveltek különösebben Csíkban. A baleset után persze volt feszültség, de ma már kezelhető, lecsillapodtak a kedélyek.

Bízik a bennmaradásban

– A válogatott világbajnoki felkészülését nem nevezhetjük sikeresnek. Egyetlen győzelem mellett kilenc vereség, és Kanada még csak eztán következik. Mire számíthatunk ezek után a világbajnokságon?
– Jöhetnék a közhelyes válasszal, nem a felkészülési meccseket kell megnyerni, de persze ennél azért mi is jobb eredményekre számítottunk. A reméltnél nehezebben állt össze a csapat, sok felől, különböző állapotban érkeztünk, idő kellett, mire összerázódtunk. Ám ahogy közeledik a világbajnokság, egyre emelkedik az adrenalinszint. Már a szlovének elleni csütörtöki meccs is fantasztikus élmény volt, s még csak aztán jön a java, telt ház előtt az MVM Dome-ban Kanada ellen. Libabőrös leszek, ha csak rá gondolok. Személy szerint én bízom benne, hogy nyerünk egy-két mérkőzést a világbajnokságon. A legjobb nyolc vagy inkább tizenkét csapat mögött nagyon kiegyenlített a mezőny. Hogy mást ne mondjak, a tavaly még A csoportos Nagy-Britannia, valamint a harmadik vonalból, a divízió I/B-ből feljutott Lengyelország a minap a divízió I/A világbajnokságon hosszabbításba torkollott mérkőzést játszott egymással. Az A csoport vége és a divízió I között minimális a különbség, bennünk is megvan a potenciál, hogy meglepetést okozzunk a világbajnokságon. Hiszek benne, hogy kivívhatjuk a bennmaradást. 

Borítókép: Nagy Gergő a Ferencváros csapatkapitánya (Fotó: Nemzeti Sport/Dömötör Csaba)