Szuper Levente szívesen átadná a tudását

Az első, NHL-csapatban is szereplő magyar jégkorongozónak, Szuper Leventének hiányérzete van amiatt, hogy a magyar jégkorongozásban nincs lehetősége átadni a megszerzett tudását. Az egykori 98-szoros válogatott kapussal Tusnádfürdőn beszélgettünk, ahol a csíkszeredai jégkorongozás képviselőivel közös beszélgetésen taglalták a sportág határon átívelő kérdéseit.

20210729 Győr Győri ETO HC Erste Liga sajtótájékoztató, Nemak jégcsarnok Győr, Képen: Szuper Levente magyar válogatott kapus, Fotó: Csapó Balázs CSB Kisalföld Fotó: Kisalföld/Csapó Balázs

– Mit gondol, miben rejlik az eddigi, csodával határos megvalósítások titka? 
– Kezdetben annak a huszonöt-harminc játékosból építkező csapatnak a beérésében, illetve két-három szakvezető meghatározó szerepében, amelyben mi húztuk a szekeret. 2008-ban ugyanis olyan csapattal jutottunk fel, amelynek a tagjai akkor már nyolc éve együtt játszottak. Gyakorlatilag két csapatból állt össze az akkori válogatott, miközben nem elhanyagolható Kercsó Árpád, majd Pat Cortina nevelői, edzői ráhatása. A feljutásunk nyomán sokat javult a sportág hazai megítélése és támogatottsága, a hokizás akkor került a kiemelt sportágak közé, kezdtek épülni a jégcsarnokok. Ma már nem harmincöt emberből lehet válogatni, annak legalább háromszorosára bővült a merítési lehetőség. Közben meg az ország egyik kedvencévé vált ez a társaság. 

– A tusványosi panelbeszélgetés során az erdélyiek egyik, konkrétan megnevezett „fájdalma” az erdélyi, de akár az anyaországi csapatokban szereplő játékosok magyar válogatottból való mellőzése volt. Indokolt a felvetés? 
– Nehéz ennek a megítélése, miután én nem vagyok része a magyar szövetség vezetői stábjának, így nem ismerhetem teljes mértékben azt a feltételrendszert, ami ma a válogatottba kerülést szabályozza. Nyilván minden mellőzöttnek megvan a saját sztorija, talán az igaza is, de ez talán valamennyi mellőzött esetében így van. Elég sokat jártam korábban Székelyföldön, így aztán nem ismeretlenek a viszonyok, de a legszebb emlékek a Székelyföld–Magyarország meccsekhez kötődnek; mivel saját bőrömön igazából csak az itteni jégkorongélet habját és krémjét tapasztaltam meg, nem érzem magam jogosultnak ítéletet mondani hasonlóan érzékeny kérdésekben. 

– Nem csak a válogatási szempontok „hiányos” ismerete miatt, de nem hiányzik, hogy egyelőre nincs közvetlen szerepe a magyar hoki fejlődésének elősegítésében? 
– Természetesen hiányzik, elsősorban az a szegmense, amelynek keretében tudást adhatnék át. Úgy érzem, ezzel nemcsak magamnak tartozom, de a magyar hokitársadalom is profitálhatna mindabból, amit a külföldi pályafutásom alatt magamra szedtem, megtapasztaltam. De az én körönkívüliségem eddig nem az én döntésem volt, a tolakodás pedig nem a stílusom. 

Borítókép: Szuper Levente (Fotó: Kisalföld/Csapó Balázs)