Két és fél órás várakozás, majd közel ötórás repülés után szerdába nyúlóan érkezett meg a kétszázezres nyugat-kazahsztáni Aktöbe városba a Sepsi OSK, a háromszékiek megpróbáltatásainak azonban korántsem szakadt itt vége. Az egy héttel ezelőtti sepsiszentgyörgyi 1-1-et követően talán mindenki arra számított, hogy az első mérkőzés közvetlen tapasztalatát követően Liviu Ciobatariu vezetőedző támadóbb szerkezetű és felfogású csapatot küld pályára, de csak annyi változást érzékelhettünk, hogy a piros-fehér szerelés helyett tiszta fehérben kezdtek a vendégek. Sokak csalódására Varga Roland nélkül, aki három idei nemzetközi kupatalálata ellenére sem fért be a kezdő tizenegybe. A vendégek abban is bíztak, hogy az oldalvonaltól alig öt méterre ülő nézők felől várható nyomás inkább nyomasztóan hat majd a hazaiakra. A nézőtér közelségének kétségtelen félelmetességét, illetve az abból származó veszélyeket az is jelezte, hogy a rendezők 480 rendőrt állítottak a telt házas lelátó első soraiba, megakadályozandó az esetleges atrocitásokat.
A csoportkörért zajló rájátszásba jutott a Sepsi OSK
Norvégiában folytatódik a Sepsi OSK európai útja, miután a székelyföldi csapat 1-0-ra verte idegenben a Kazahsztánt képviselő Aktöbe FK-t az Európa-konferencialiga selejtezője harmadik körének visszavágó mérkőzésén. A nem mindennapi körülmények között kivívott siker a háromszékiek eddigi legjobb európai eredménye.

Az első félidő viszonylagos erőegyensúlyban zajlott, és bár a Sepsi OSK volt a kezdeményezőbb, az első igazán nagy helyzet a hazaiak elől adódott: a 29. percben a brazil China akarta közelről átejteni Niczulyt, ám a Sepsi OSK remek rugókkal rendelkező kapusa kipiszkálta a labdát a felső sarok elől. Az utolsó percekre maradt két Alimi-próbálkozás, de a Sepsi albán középpályásának mindkét lövése fölé szállt, akárcsak a hazaiak másik brazilja, Santana szögből leadott lökete, amely ugyancsak a lelátón landolt.
A páros mérkőzés három félideje után minden kérdés eldöntése az utolsó 45 percre maradt. A várakozásokkal ellentétben a vendégek edzője csak a 60. percben folyamodott az első módosításhoz. Hat perccel később mindenesetre góllá érett a vendégek egyre egyértelműbb fölénye, Paun fejelt a kapuba egy szögletet követően, nem sokkal azután, hogy a román válogatott keretbe is behívott középpályás 30 méteres lövését bravúrral tolta szögletre a hazaiak kapusa, Pokatyilov.
További Sport híreink
A 80. percben aztán egy sérülést követően Vargát is pályára küldték, a volt magyar válogatott csatár ezúttal azonban az előny megőrzéséből vette ki a részét. A 98 percen át tartó mérkőzésen azonban a Sepsi OSK a hazaiak elkeseredett ostroma és a nézőtérről berepülő tárgyak ellenére is megőrizte minimális előnyét, és ezzel nemzetközi pályafutásának eddigi legmagasabb csúcsára ért. Az Európa-konferencialiga csoportköréért való rájátszásában a norvég bajnokság éllovasa, a Bodö Glimt következik, de a páros mérkőzés végkimenetelétől függetlenül is egyre színesebbre kerekedik a sepsiszentgyörgyi kupaálom.
Borítókép: Az eredményjelző a meccs előtt (Fotó: Csinta Samu)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Milák utódja robbant be?! Magyar Eb-arany pillangón nagy fölénnyel, 16 évesen! + videó
A szlovákiai Somorján zajlik az úszók junior Európa-bajnoksága, amelyen Antal Dávid tönkreverte a mezőnyt.

Óriási magyar bravúr Wimbledonban – egy top 20-as játékos bánta
Gálfi Dalma még csak szettet sem vesztett Beatriz Haddad Maia ellen.

Gigantikus átverés egy fotó, ami terjed a neten a klub-vb-ről + videó
Az viszont nem álhír, hogy a nyolc közé jutott Fluminense beszólt a már otthon levő Botafogónak és a Flamengónak.

Takarítás Liverpoolban: távozott egy világbajnok is, Klopp embere
Nagy változásokat jelentett be szerdán a Premier League címvédője.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Eltűnt egy ALDI-ból egy 15 éves fiú Budapesten

Milák utódja robbant be?! Magyar Eb-arany pillangón nagy fölénnyel, 16 évesen! + videó

Már meg is született Vajna Tímea kislánya? Ő lehet az első a családban

Felháborodtak a pedagógusszervezetek a tiszás tanáron, aki már az óvodásokat is érzékenyítené

Zámbó Jimmy fia is reagált Ruszin-Szendi zsírleszívására

Baloldali megmondóember állt ki a Csík zenekar énekesnője mellett + videó

Takarítás Liverpoolban: távozott egy világbajnok is, Klopp embere

9 egyszerű kevert süti, amit gyorsan elkészíthetsz a kánikulában is

Azahriah sértegetése után felháborodott az internet + videó

Lenőni Azahriah mellé

Megfagynak ebben az országban, megdőlt a hidegrekord + videó

Váratlan helyről kapta meg a kegyelemdöfést Aranyosi Péter, Kormos Anett volt a tettes
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Milák utódja robbant be?! Magyar Eb-arany pillangón nagy fölénnyel, 16 évesen! + videó
A szlovákiai Somorján zajlik az úszók junior Európa-bajnoksága, amelyen Antal Dávid tönkreverte a mezőnyt.

Óriási magyar bravúr Wimbledonban – egy top 20-as játékos bánta
Gálfi Dalma még csak szettet sem vesztett Beatriz Haddad Maia ellen.

Gigantikus átverés egy fotó, ami terjed a neten a klub-vb-ről + videó
Az viszont nem álhír, hogy a nyolc közé jutott Fluminense beszólt a már otthon levő Botafogónak és a Flamengónak.

Takarítás Liverpoolban: távozott egy világbajnok is, Klopp embere
Nagy változásokat jelentett be szerdán a Premier League címvédője.