Szövetségi kapitányunk szerint aranyérmet vettek el Losonczitól
Losonczi Dávid 7-1-es hátrányból egyenlített 7-7-re, végül rossz challenge-zsel 8-7-re kikapott a török Ali Cengiztől a kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájának döntőjében a belgrádi olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon. Módos Péter szövetségi kapitány szerint a magyar versenyzőtől győzelmet vettek el, mert betusolta az ellenfelét. Szombaton Fritsch Róbert 72-kg-ban – nem olimpiai súlycsoportban – szintén második lett. Korábban a szabadfogásúak között, 65 kg-ban Muszukajev Iszmail győzött, így a magyar válogatott egy arany- és két ezüstéremmel, valamint két párizsi kvótával zárta a világbajnokságot.

Váncza István kiesett
A kötöttfogásúak 67 kilogrammos kategóriájában szereplő Váncza István második vigaszági mérkőzésén veszített, így nem küzdhetett meg a bronzéremért és olimpiai kvótát sem szerzett.
Váncza szombaton két sima győzelemmel kezdett, majd a nyolcaddöntőben kikapott a tavalyi vb-bronzérmestől, Hasrat Jafarovtól. Az azeri később döntőbe jutott, így Váncza vigaszágra került. Az FTC birkózója vasárnap előbb nem egészen két perc alatt győzött a mexikói Edsson Rafael Olmos Guiterrez ellen, utána viszont kikapott az olimpiai címvédő iráni Mohammadreza Geraejtól. Geraej gondjairól árulkodott, hogy vasárnap reggel az utolsó pillanataiban tudott csak bemérni. Váncza válldobással elhúzott 4-0-ra, de a szoros meccset végül vitatható döntéssel – lábhasználat miatt nem adtak meg neki egy pontot – kikapott 6-5-re és kiesett.
Szombaton Fritsch Róbert szintén ezüstérmet szerzett, de az ő súlycsoportja, a 72 kg nem szerepel az olimpiai programban.
Borítókép: Losonczi Dávid (felül) hatalmasat küzdött (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!