Milák Kristóf több mint fél éve nem versenyzett, alig hallat magáról, ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – rendszeres témát szolgáltat. Az elmúlt napokban Sós Csaba szövetségi kapitány többször is nyilatkozott az úszóról, s immár arra figyelmeztet, hogy a párizsi olimpiát el lehet felejteni Milákkal kapcsolatban.
Milák Kristóf, az év sportolója erről a szavazásról lemondott volna
Milák Kristóf a 200 méteres pillangóúszás olimpiai címvédője és világcsúcstartója, azonban egyre kisebb az esély arra, hogy a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon is megmutassa, mire képes. A tavaly az év sportolójának választott úszóról az Origó Sport olvasói most egészen más szempontból szavaztak.

Milák Kristóf tavaly az év sportolója lett Magyarországon, idén, nemzetközi eredmények híján értelemszerűen, a tízes listára sem fért fel.
Az Origó Sport viszont egészen más jellegű szavazást indított róla olvasói között, s a kattintások alapján a szavazók közel fele (46 százalék) úgy gondolja, hogy botrányos, amit Milák Kristóf művel. Az olvasók 29 százaléka elnézőbb Milákkal szemben, szerintük nem lehet bántani az úszót.
A lap egy ellentmondásra is felhívta a figyelmet: három hete Zala György, Milák erőnléti edzője úgy nyilatkozott, hogy a pillangóklasszisnak is rendszeresen tart szárazföldi edzéseket a Duna Arénában, miközben Sós Csaba a napokban többször is kifejtette, hogy még telefonon sem tud kapcsolatba lépni Milákkal.
További Sport híreink
Borítókép: Továbbra sem tudjuk, mikor látjuk legközelebb úszni Milák Kristófot (Fotó: MTI/Derencsényi István)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Botrány az el Clásico után: a felháborodott futballvilág sportszerűtlenséggel vádolja a Real Madridot
A vasárnapi döntő után nem a Barcelona győzelme került középpontba.

Debütálása után Varga Barnabást sem kímélték az AEK Athén szurkolói és edzője
Az őt előzetesen magasztaló Marko Nikolics világrekordról beszélt az október óta nem látott botlás után.

Duplával üzent Rossinak az elfeledett csatár
Az egykori gólkirály egyelőre azzal nem foglalkozik, hogy visszatérhet-e valamikor a nemzeti csapatba.

Repülő legendák a sáncon – milyen magyar sikernek örülhettünk?
Egy hagyományos extrém sportág, amelyet nézni is különleges élmény. Mit tud a síugrásról? Most letesztelheti kvízünkben!
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Botrány az el Clásico után: a felháborodott futballvilág sportszerűtlenséggel vádolja a Real Madridot
A vasárnapi döntő után nem a Barcelona győzelme került középpontba.

Debütálása után Varga Barnabást sem kímélték az AEK Athén szurkolói és edzője
Az őt előzetesen magasztaló Marko Nikolics világrekordról beszélt az október óta nem látott botlás után.

Duplával üzent Rossinak az elfeledett csatár
Az egykori gólkirály egyelőre azzal nem foglalkozik, hogy visszatérhet-e valamikor a nemzeti csapatba.

Repülő legendák a sáncon – milyen magyar sikernek örülhettünk?
Egy hagyományos extrém sportág, amelyet nézni is különleges élmény. Mit tud a síugrásról? Most letesztelheti kvízünkben!















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!