Dárdai Pálnak mennie kell, és közben piramisjáték gyanúja a Hertha körül

A német labdarúgás másodosztályának utolsó előtti, 33. fordulójában a Hertha ma a Kaiserslauternt fogadja (13.00), ez lesz a csapat utolsó meccse az idényben a berlini Olimpiai Stadionban. A Bild és a Kicker szerint pedig Dárdai Pál elköszönhet a szurkolóktól, mert a vezetőedző nyáron lejáró szerződését nem hosszabbítják meg. Időközben pedig gyanús hírek érkeztek arról az amerikai cégről, amely a berlini klub befektetője, a 777 Partners, és a színfalak mögött Dárdai leváltásán ügyködött.

2024. 05. 11. 10:51
Dárdai Pál Forrás: X/Hertha
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mai Hertha–Kaiserslautern mérkőzés előtt a Bild és a Kicker arról ír, hogy Dárdai Pál nyáron lejáró szerződését nem hosszabbítják meg. A hírek szerint a Hertha ügyvezető igazgatója, Thomas Herrich ezt a hét második felében közölte Dárdaival, így a következő idénytől már nem a magyar szakember irányítja a berlini alakulatot.

Emellett az is foglalkoztatja a szurkolókat, hogy a berlinieknek nincs szerencséjük a befektetőkkel. Máig nyögik a kétes hírű német Lars Windhorst időszakát, aki 374 millió eurót (145 milliárd forint) pumpált ugyan a német futballklubba, de a nagy pénzszórás csak kieséshez, szakmai és gazdasági összeomláshoz vezetett. Most pedig a tizennégy hónapja beszállt amerikai partnerük viselt dolgai miatt aggódhatnak a Herthánál. A 777 Partners, amely egy floridai, miami csoport, eddig pontosan fizetett ugyan – sőt, a 2025-ig vállalt 100 millió euró (39 milliárd forint) háromnegyedét már a határidő előtt átutalta –, világszerte egyre több turpisságára derül fény. Egy angol pénzintézet miután 600 millió font (270 milliárd forint) hitelt adott neki, azzal vádolja, hogy 350 millió font (158 milliárd forint) értékű fedezet fölött vagy nem rendelkezik a 777, vagy már más kölcsönbe is bevonta biztosítékul. A New York Times szerint hitelekből fenntartott piramisjáték a vád – írja a Metropol.

Josh Wander, a 777 alapítója az azóta elhunyt Hertha-elnök Kay Brnstein és a jelenlegi klubvezér Thomas E. Herrich között Fotó: AFP

A Berliner Kurierban körüljárt botrányok annak fényében különösen érdekesek, hogy Dárdait a klubon belül a 777 képviselője régóta igyekezett leváltani. Decemberben a sajtón keresztül üzengetett egymásnak a nyáron teljesen átalakított csapat hullámzó teljesítményét a magyar edző nyakába varró Johannes Spors, és a nyilvános kritikájára kőkeményen válaszoló magyar edző.

Dárdai Pál kérte, mondják meg, hol a hiba

– Ha valaki A-t mond, mondjon B-t is, tehát nevezze meg az érveit! Ne beszéljen a levegőbe, hanem mondja meg, hol a hiba! Akkor elfogadom – replikázott Dárdai már karácsony előtt.

A floridai befektetőcsoport a Herthával együtt már hét futballklubot pénzel. Portfóliójába tartozik a brazil Vasco da Gama, az ausztrál Melbourne Victory, Európában pedig a francia Red Star, az olasz Genoa, a spanyol Sevilla és a belga Standard Liége. Utóbbinál már nagy a baj: a hírek szerint az amerikaiak nem teljesítik a vállalt kötelezettségeiket, a klub fizetésképtelenné vált és ezért veszélybe került a licence is.

 

A Hertha befektetőjét a Premier League nem látja szívesen

A 777 jó ideje azon dolgozik, hogy megvesse a lábát a legjövedelmezőbb piacon, az angol Premier League-ben is, méghozzá 275 millió fontért (124 milliárd forint) megvéve az Everton részvényeinek többségét. Csakhogy az ügylet nyolc hónapja húzódik, a befektetőt szigorúan átvilágító liga ugyanis nem adja rá az áldását – és erre bizonyosan jó oka van.

A Metropol cikke ITT olvasható el.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.