Ha kínlódva is, de a magyar csapat nyerte a veretlenek rangadóját

Csúcsrangadót rendeztek a női kézilabda Bajnokok Ligája B csoportjában: két veretlen csapat találkozott egymással, a Brest a Győri Audi ETO együttesét fogadta. Az első perceket leszámítva végig a magyar csapat vezetett, ám a második félidőben a két fél gyakran egymás hibáiból élt meg. A hajrát a Győr bírta jobban, és végül a kilencgólos Nze Minko, valamint a hét gólig jutó Kari Brattset Dale vezérletével 35-34-re győzni tudott.

2024. 10. 13. 17:44
Nze Minko nyújtotta a legjobb teljesítményt a labdaszerzéseivel és a kilenc góljával. Fotó: kisalfold.hu
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem indult jól a francia hétvége. A női Bajnokok Ligájának a két magyar csapata Franciaországban lépett pályára, és szombaton a Ferencváros 24-19-es vereséget szenvedett a Metztől, így már ő sem százszázalékos a mezőnyben. Vasárnap következett a Győri Audi ETO, amely a Brest vendége volt, és szintén roppant nehéz összecsapás elé nézett. A győriek egy hete nagyon halvány teljesítményt nyújtva mindössze 23-23-as döntetlenre voltak képesek a Budocnost otthonában, a hét közben a bajnokságban hazai pályán megszenvedtek a Debrecennel is, csak 29-28-ra tudtak nyerni, és ezek nem szolgáltak jó előjelként.

Kari Brattset Dale hét gólig jutott. Fotó:  AFP

Bizonytalanul is kezdett az ETO, de összeszedte magát, és sokáig fej fej mellett haladtak előre a csapatok, felváltva vezettek. Egy idő után beindult a megfelelő győri támadójáték, remekül működött a kapcsolat a külső emberek és a beálló Kari Brattset Dale között, utóbbi nem tudott hibázni, de bejöttek Kristine Breistöl átlövései is. Negyed óra elteltével kezdett ellépni a Győr, húsz perc után már 17-11-re vezetett. A házigazda a hét a hat elleni játékkal azonban nemcsak tartotta a lépést, hanem fel is zárkózott, és a szünetben 20-17-et mutatott az eredményjelző.

Bár a több labdát szerző és azokból ziccert értékesítő Nze Minko betalált a folytatásban, a szívós franciák feljöttek két gólra. Ekkor azonban eladtak néhány labdát, amelyekből az ETO üres kapus gólokat tudott szerezni, az első félidőben jól védő Hatadou Saku helyére beálló Sandra Toft is bemutatott egy bravúrt, és gyorsan ismét hatra nőtt a különbség. Folytatódott a hullámzás, ezután a magyar csapat kezdett bakizni, és nem szerzett gólt kidolgozott támadás végén, csak az ellenfél hibáit használta ki. Ez pedig kevés volt, és a 40. perc elteltével már csak 26-24-re vezetett a Győr. Szenvedett a magyar csapat, de a francia is, ráadásul Toft is rendre védte a hazai lövéseket, így a Brest sokáig nem tudott közelebb kerülni. 

Az utolsó tíz percre fordulva 30-27 volt az állás a magyar csapat javára, és az volt a kérdés, melyik együttes hibázik kevesebbet a hajrában. Az ETO ziccereket hagyott ki, labdákat adott el, a Brest pedig tapadt rá, és három perccel a vége előtt emberhátrányban kiegyenlített 32-32-re. Toft újabb bravúrja nagyon jól jött, a Győr az utolsó percben emberelőnyben támadhatott, el is ment 35-33-re Dione Housher két góljával, és erre a franciák csak eggyel tudtak válaszolni, így az ETO 35-34-re megnyerte a mérkőzést, a csoport élére állt, és ebben a nyolcasban egyedül maradt veretlen öt forduló után. 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.