Nem kellett hetvenöt perc sem ahhoz, hogy Simona Halep életében először döntőt játszhasson Wimbledonban. Ez a gyors győzelem nem csak rajta múlott, kellett hozzá az ukrán Jelina Szvitolina (képünkön) elfogódott, ideges tenisze is, persze ez jottányit sem csökkentette az egykori világelső román boldogságát. Szvitolinát alighanem a tét nyomasztotta, hiszen Grand Slam-versenyen eddig csupán négy negyeddöntőt tudott felmutatni, elődöntőig most jutott először, azaz akár előrelépésként is értékelheti az idei teljesítményét. Ez ellen szól, hogy Halep sem járt még a tenisz szentélyében a fináléban, legutóbb öt éve jutott el a küszöbéig, tavaly pedig például már a harmadik körben búcsúzott.

Németországban is téma lett a megtévesztő magyar zászló + videó
A klub-vb-n ma este 21 órakor játsszák az első elődöntőt, East Rutherfordban a Chelsea és a Fluminense csap össze.