Hajtépés és pofozkodás Európa-bajnoknőnk meccsén, oda az olimpia

Két nap után hatból semmi a magyar mérleg a birkózók olimpiai világkvalifikációs tornáján, Szófiában. Három szabadfogású versenyzőnk után pénteken három női indulónk sem járt sikerrel.

2021. 05. 07. 15:23
null
Barka Emese Fotó: MBSZ
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A birkózók utolsó versenyén, amelyen kvótát lehet szerezni a tokiói ötkarikás játékokra, a döntőbe kell jutni, csak akkor van meg az olimpiai részvétel. Pénteken a női versenyben Dénes Mercédesz (53 kg), Barka Emese (57 kg) és Németh Zsanett (76 kg) szállt harcba a kvótáért, súlycsoportjaikban pedig 20, 20, illetve 21 induló volt. Az elmúlt évben rengeteg sérüléssel bajlódó Dénes sajnos már az első akadályon elbukott, a 16 közé jutásért 10-0-s technikai tussal kapott ki a török Yetgiltől, a mérkőzése egy percig sem tartott.

Az Európa-bajnok és Európa Játékok-győztes, háromszoros vb-bronzérmes Barka Emesétől, valamint az Eb-ezüsttel és Eb-bronzzal is rendelkező Németh Zsanettől kvótát reméltünk, és jól is kezdtek. Barka a 16 közé jutásért a pánamerikai bajnoki ötödik helyezett venezuelai Colmenarezt 11-0-as technikai tussal, majd az Eb-3., orosz születésű, de román színekben birkózó Zsidacsevszkát 2-0-ra győzte le. Németh a tizenhat között kezdett, 4-0-ra legyőzte az Eb-bronzérmes norvég Solheimet, és a versenyben maradt két indulónk közül a negyeddöntőben őt szólították először a szőnyegre. A négy közé jutásért is nehéz ellenfelet kapott az Eb-2, vb-3. osztrák Kuenz személyében, s vele már nem bírt, 4-1-es vereség lett a vége. Nem sokkal később pedig Barka 7-2-re kikapott az Eb-ezüstérmes orosz Csumikovától. A nagy tusakodásban mindkét fél többször szabálytalankodott, versenyzőnket hajtépésért, Csumikovát arcra ütésért intették. Ami a verekedés mellett a birkózást illeti, az orosz a kezdés után azonnal levitte Barkát, 2-0-ra elhúzott, majd az első menet végén egy dobására további két pontot kapott. Szünet után taktikusan őrizte az előnyét, a végén pedig áthúzással megkontrázta versenyzőnk kétségbeesett próbálkozását.

Barka Emese már 31 éves, s hiába tartozik a legjobbak közé, korábban a 2012-es és a 2016-os olimpiára sem tudott kijutni, s bizony meglehet, hogy most az utolsó nagy esélyét szalasztotta el. (A 27 éves Németh Zsanett a riói játékokra kiharcolta a részvételt, ott a tizedik helyen végzett.)

Tokióban a nőknél egy indulónk lesz, a 62 kilogrammban a júliusban 38. születésnapját ünneplő (!) Sastin Marinna, aki a negyedik olimpiájára készül. A Vasas 2013-ban világbajnok, s a világversenyekről tizenkét érmet őrző sportolójának az ötkarikás játékokkal eddig nem volt szerencséje: 2008-ban 15., 2012-ben 11., 2016-ban 17. lett. De már csak a négy olimpiai részvétele miatt is sokan cserélnének vele.

A szófiai világkvalifikációs tornán szombaton a kötöttfogásúak lépnek szőnyegre, köztük Kecskeméti Krisztián (60 kg), (97 kg) és Varga Ádám (130 kg).

Öt versenyzőnk készül az olimpiára

A magyar válogatottból kötöttfogásban eddig a világ- és Európa-bajnok Korpási Bálint (67 kg), a vb-győztes, négyszeres Eb-aranyérmes, olimpiai második (77 kg), valamint az Európa-bajnok (87 kg) szerzett kvótát a tokiói játékokra. Szabadfogásban az Oroszországból honosított vb-harmadik Muszukajev Iszmail (65 kg) harcolta ki az ötkarikás részvételt, míg a nőknél Sastin Marianna (62 kg) kvótájáról már említést tettünk.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.