Csoda híján költözik a korona

Letudták a kötelezőt. Földcsuszam­lásszerű hazai győzelme után a Veszprém idegenben 27-27-es döntetlent játszott a Szeged ellen a férfi-kézilabdabajnoki döntő visszavágóján, és 62-51-es összesítéssel megnyerte, visszahódította a bajnoki címet. Nagy László három góllal búcsúzott a hazai színtértől.

2019. 05. 27. 15:06
NAGY László
Nagy László hazai közönség előtt utoljára csillogtatta tudását Fotó: MTI/Ujvári Sándor
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megadták a módját az ünneplésnek – mármint a szegediek. A 2014-ben EHF-kupát nyert csapatuk tagjait köszöntötték a bajnoki döntő visszavágója előtt. S aki azt hitte, hogy a hazai szurkolók „megkönyörülnek” a veszprémi csapatkapitányon, esetleg elismerő tapssal veszik tudomásul, hogy a szegedi nevelésű zseni utoljára szerepel NB I-es mérkőzésen, csalódtak. Legalább akkora füttyöt kapott a kétszeres BL-győztes mint a többi csapattársa. A helyzet némileg változott a kezdés előtt, amikor a szegedi vezetők köszöntötték, búcsúztatták a korszakos klasszist. Túlzás lenne azt állítani, hogy a 35-24-es vereség után csodaváró hangulat uralkodott volna a csarnokban.

A kezdés viszont olyan volt, amilyenről álmodni sem mertek a szegediek: 4-1-es hazai rohammal indult a visszavágó, innen lett 5-5. Ez még hagyján, de nemcsak az előnyt, Bánhidi Bencét is elveszítette a bajnok. A videóbíró segített a játékvezetőknek: a beálló fültövön vágta Kentin Mahét, s ezért piros lapot kapott. A Szeged váratlanul erőre kapott, három góllal is vezetett, a félidő végére a kihívó egyenlített. Tizenegy góllal kellett volna nyernie a Szegednek a második félidőt, hogy megvédje a címét.

Nagy László hazai közönség előtt utoljára csillogtatta tudását
Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Kentin Mahé bevetődős góljával a mérkőzés során először vezetett a Veszprém, innen dobott zsinórban négyet a bajnok, a vendégek időkéréssel rendezték a sorokat. Carlos Pastor megadta a lehetőséget a Tatabányára távozó ­Balogh Zsoltnak, hogy elbúcsúzzon a szegedi közönségtől, ugyanezt megtette a másik oldalon David Davis Momir Iliccsel. Egy pillanatig sem forgott veszélyben a trónkövetelő tetemes előnye, s ha Marin Sego nem véd szenzációsan, már jóval előbb eldőlt volna az aranyérem sorsa. Az egész meccs során legfeljebb három góllal vezetett a Szeged, a végén Kent Robin Tönnesen gondoskodott arról, hogy megmaradjon a Veszprém április óta tartó veretlensége, a norvég átlövő alulról suhintott a kapuba, kialakítva a 27-27-es végeredményt.

Ahogy tavaly, idén sem jelentett előnyt, hogy az alapszakaszgyőztes játszhatta hazai pályán a bajnoki döntő visszavágóját. Tavaly a Szeged Veszprémben ünnepelt, idén pont fordítva történt. A bakonyiak a hét végén a Bajnokok Ligája Final Fourban koronázhatják meg idei teljesítményüket.

„Azért jöttünk Szegedre, hogy beteljesítsük a céljainkat, és megnyerjük a bajnokságot. Köszönöm a csapatnak, amely mentálisan, fizikálisan is a padlón volt, amikor Veszprémbe érkeztem, de a játékosok hittek nekem és a módszereimben” – mondta a meccs után David Davis, a bajnokcsapat edzője.

„Nagy ütést kaptunk Veszprémben, de fel tudtunk állni. A játékosok megmutatták, hogy karakteres sportolók. A bajnoki cím Veszprémben dőlt el” – értékelt Carlos Pastor.

Férfikézilabda, bajnoki döntő, visszavágó: Mol Pick Szeged–Telekom Veszprém 27-27. A 2018–19-es szezon bajnoka 62-51-es összesítéssel a Veszprém.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.