Dárdai nyáron távozik

A zsinórban elvesztett öt mérkőzés ellenére sem menesztik Dárdai Pált a Bundesligában jelenleg tizenegyedik Herthától, ám a klub vezetői a nyáron nem is hosszabbítják meg további egy évre a szerződését. A korábbi szövetségi kapitány három előtte álló lehetőséget is felvázolt, de ezek között nem szerepel az, hogy hazatérne Magyarországra.

2019. 04. 17. 6:39
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dárdai és Michael Preetz klubmenedzser még hétfő este összeült válságértekezletre, majd kedd reggel tájékoztatták a vezetőséget a közösen meghozott döntésről, ami után már csak a hivatalos bejelentés volt hátra: a magyar vezetőedző nyáron – de csak akkor – megválik a tisztségétől.

„Nagyon intenzív és eseménydús évek vannak mögöttem a Hertha vezetőedzőjeként, hálás vagyok a lehetőségért, és büszke arra, amit közösen elértünk ezalatt, de néha szükség van a változásra. Mindig is hangsúlyoztam, hogy a klub érdekeit tartom elsődlegesen a szemem előtt, mert a Hertha örökké az otthonom marad” – idézi Dárdait a klub közleménye.

„Dárdai Pál nemcsak rekorder játékosként, hanem az utóbbi négy és fél évben vezetőedzőként is nagyszerűen szolgálta a klubot – kommentálta a döntést, egyúttal Dárdait méltatva ­Preetz. – Négy és fél év eredményes közös munka nagyon hosszú idő a profi labdarúgásban. Együtt döntöttünk arról, hogy nyártól új impulzusra van szüksége a Herthának. Pál fontos része a klub fejlődésének, és ezután is az marad.”

Négy és fél év a kispadon ugyanannál a csapatnál igen hosszú idő
Fotó: Reuters

Dárdai 2015 februárjában vette át az együttes irányítását, 167 tétmérkőzésen 63 győzelem mellett 40 döntetlen és 64 vereség a mérlege, a négy (és fél) idény során a berlini klub az irányításával kétszer az Európa-ligában is szerepelt.

Nincs tehát oka a szégyenkezésre, sőt a játékosmúltjával együtt intézmény Berlinben. Ezt fejezi ki különleges, határozatlan idejű szerződése is: visszatérhet az utánpótlásba, sőt a Bild információja szerint a következő idényre anyagi veszteség sem éri, továbbra is megkapja a vezetőedzőként neki járó fizetést. Persze csak akkor, ha marad a Hertha kötelékében.

Dárdai egy nappal korábban a Nemzeti Sportnak nyilatkozva a távozása esetére így vette számba az előtte álló lehetőségeket: „Kipakolnám a szekrényemet, elmennék szabadságra, onnan visszatérve pedig arra az emeletre költöznék a klubházban, amelyen az utánpótlásedzők dolgoznak. Vagy elfogadnék egy másik ajánlatot, abból ugyanis akad egy-kettő. Az utóbbi években azért szereztem nevet a szakmában. Ja, és van egy harmadik út is: mivel a karrierem során tönkrement bokám miatt rokkantnyugdíjas vagyok, elmegyek nyugdíjba.”

Ebből is kiderül: a tervei között nem szerepel, hogy hazatérne Magyarországra.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.