Hanga Ádám a mezőny legjobbjaként vezényelte a Barcelonát + videó

Ismét győzött a spanyol bajnokság helyezéseiről döntő valenciai tornán a Barcelona, és három kört követően veretlenül áll a csoportja élén. A katalán klub és a mezőny legjobbja Hanga Ádám volt, aki eddig remekel a tornán.

2020. 06. 22. 16:48
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A múlt héten folytatódott a spanyol kosárlabda-bajnokság, és a folytatás egyik főszereplője a Barcelona magyar légiósa, Az ACB-ligában a március elején félbeszakadt bajnokságot 12 csapattal fejezik be, az akkori tabella alapján az utolsó hat együttesnek már véget ért az idény. A Valenciában rendezett tornán két hatos csoportban körmérkőzést rendeznek június 17-től 26-ig, ez az első szakasz, majd jön az úgynevezett rájátszás, amely már csak a csoportok első két helyezettjét érinti. Az elődöntő (június 28.) és a döntő (június 30.) is egy-egy összecsapáson dől el. A mérkőzéseken nem lehetnek nézők.

A Barcelona az első három mérkőzését megnyerte, a harmadikat vasárnap este Hanga korábbi csapata, a Baskonia ellen. A katalán együttes 81-75-re győzött, és a Marca című sportlap szerint Hanga Ádám volt mezőny legjobbja. A magyar válogatott játékos huszonnyolc percet töltött a pályán, tizenöt pontig jutott, amellyel a mezőny legeredményesebb játékosa volt: hét gólpasszt adott és szerzett két-két labdát és lepattanót is. A Marca így írt róla: „A Barcelona szenzációs fizikai csatában győzött, és senki sem tett ebbe bele több energiát, mint Hanga Ádám. A tizenöt pontja között volt egy kényszerhelyzetből dobott hármas is, amellyel a Barcelona egy 14-2-es sorozatot tudott indítani. Hanga fogta a kormányt, pedig eredetileg nem ő a csapat első számú irányítója, remekül védekezett, és emellett a betöréseivel is sokszor megzavarta a Baskoniát.” A klub honlapja pedig kiemeli, hogy a Baskonia a végig szoros találkozó harmadik negyedét 56-55-ös vezetéssel zárta, ám szerencsére Hanga Ádám nagyszerűen teljesített az utolsó játékrészben támadásban és védekezésben is, az ekkor szerzett tíz pontja döntőnek bizonyult, a csapat ezeknek köszönhetően nyerte meg a meccset.

A Barcelona hat ponttal vezeti a csoportja tabelláját a négy-négy pontos Baskonia és Málaga előtt. Kedden a Bilbao, csütörtökön a még nyeretlen Tenerife lesz az ellenfele; ha bármelyiküket legyőzi, csoportelsőként jut tovább.

A katalán klub összeállítást készített Hanga Ádám legszebb megmozdulásaiból:

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.