Horváth Ferenc: A bennmaradás nem siker, de elkerültük a szégyent

Szerdán a Bp. Honvéd vezetői bejelentették: a csapat edzője a következő bajnokságra Horváth Ferenc marad. A kispestiek az előző fordulóban biztossá tették a bennmaradásukat az élvonalban, ám Horváth Ferenc szerint így sem tét nélküli meccsen fogadja a bajnok Ferencvárost. A Nemzeti Sportnak adott interjúban azt is elmondta, a Balmazújváros és a Haladás kiesése után nem akart harmadszor is így járni.

Magyar Nemzet
Forrás: Nemzeti Sport2021. 05. 06. 9:47
null
A játékvezetők nehéz éjszakát okoztak Horváth Ferencnek Forrás: Honvédfc.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A bennmaradás kivívása Kispesten nem nevezhető sikernek, de a célunkat elértük. Nem lehetünk büszkék erre az idényre, de a bajnokság hajrájában már csak az lebegett a szemünk előtt, hogy elkerüljük a szégyent, vagyis a Honvéd kiesését.

Horváth Ferenc, a kispestiek vezetőedzője foglalta össze így a hét végén véget érő bajnokságot a maga szempontjából a Nemzeti Sportnak adott interjúban. Elárulta, a Budafok elleni mérkőzés utolsó pillanatáig nem nyugodott meg, a meccs végéhez közeledve fél szemmel folyamatosan dr. Toman József csapatorvost figyelte, hogy a defibrillátor közelében ül-e… Ugyanakkor egyetlen pillanatban sem ingott meg a hite abban, hogy a Bp. Honvéd bennmarad az NB I-ben.

 

Horváth Ferencnek sok nehéz pillanata akadt a kispestiek kispadján
Fotó: Honvédfc.hu

 

– Amin átmentünk, borzasztóan nehéz volt mindnyájunknak, kiváltképp pszichésen. A kiesés elleni küzdelem egészen más lelkiállapotot hoz magával. Ilyenkor egészen más szabályok szerint kell vezetni a csapatot, mintha a közép- vagy az élmezőnyben harcolnánk. Az érkezésemtől fogva biztos voltam benne, hogy elérjük a célunkat, jóllehet egy pillanatra sem dőlhettünk hátra, folyamatosan nyakunkon volt a kés. Elég, ha csak egy-egy rosszabbul sikerült meccsre vagy a Diósgyőr nagy hajrájára gondolok. Bármennyire is hittem magunkban, akkor nyugodtam meg teljesen, amikor lefújták a budafoki mérkőzést.

Korábban a Balmazújváros és a Haladás is Horváth Ferenccel a kispadon búcsúzott az élvonaltól, és a szakember most úgy érzi, a sors valamennyire most kárpótolta őt.

– A Balmazújvárossal egy hajszál választott el bennünket az élvonalbeli tagság megőrzésétől, míg Szombathelyen reménytelennek tűnő helyzetből kapaszkodtunk vissza és tettük nyitottá a bennmaradás kérdését – fájdalom, a vége nem úgy alakult, ahogy reméltük. Nem akartam harmadszor is kiesni, egyáltalán nem vágytam rá, hogy rám süssék: nem tudok egy csapatot az első osztályban tartani. Főleg a Honvédot.

Tizenegy bajnoki mérkőzésen négy győzelem, három döntetlen és négy vereség a mérlege a Honvédnak Horváth Ferenccel egy fordulóval a vége előtt. A vezetőedző azt mondja, egy Honvéd-szintű klubnál ez nem mondható jó mérlegnek, ám egy bennmaradásért küzdő együttesnél igen. A legfontosabb számára az volt, hogy mentálisan rendben legyenek ezekben a hetekben, hogy a futballisták is elhiggyék, tényleg bajba kerülhetnek. Szerinte a játékosok az első perctől kezdve fogékonyak voltak a munkára és a változtatásokra. Azt, hogy a klub meghosszabbította a szerződését, így kommentálta:

– Mindig is azt gondoltam, hogy az embernek szüksége van a gyökereire. Különösen nekem, aki elég sok helyen megfordult életében. Kispesten jó helyen vagyok, tudok tenni azért, hogy a klub sikeres legyen. Az eszem és a szívem is ezt diktálja.

Az interjúban, amelyet ide kattintva olvashat el teljes terjedelmében, Horváth Ferenc beszélt a lehetséges változtatásokról, a keret átalakításáról és arról is, hogy a szombati, Ferencváros elleni bajnoki mérkőzés miért nem lesz tét nélküli.

HOSSZABBÍTÁS

Kun Gábor, a Bp. Honvéd ügyvezetője ezt jelentette be a Honvedfc.hu oldalon

„A következő szezonban is Horváth Ferenc marad a Honvéd vezetőedzője. Feri nehéz helyzetben vette át az együttest, de teljesítette, amit vállalt: bent tartotta a csapatot az NB I-ben! Nem volt könnyű, csakúgy, mint az egész idényünk. Nyáron végre elindulhat egy olyan szezon, amelyet ugyanazzal az edzővel kezdünk, akivel befejeztük az előzőt. Értékeljük majd az elmúlt időszakot, ennek megfelelően lesznek változások a keretben is.”

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.