Jó hír érkezetett a magyar sportolóknak

Minden eddig megszerzett kvóta érvényes, így birtokosaik részt vehetnek a tokiói olimpián, amelyet a koronavírus-járvány miatt a jövő évre halasztottak – jelentette be pénteken a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).

Forrás: MTI2020. 03. 27. 14:32
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A NOB azt is közölte, hogy minden sportág az eredetileg megállapítottnak megfelelő számú indulót vonultathat majd fel a 2021-ben sorra kerülő játékokon, melyre eddig a kvóták 57 százaléka kelt el.

A tokiói olimpián mintegy 11 ezer sportoló vesz majd részt. Az aktuális helyzet szerint a magyar küldöttséget 81 fő, valamint három tartalék alkotja, így 84 magyar sportoló már biztosan utazhat a japán fővárosba jövőre.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke többször elmondta, hogy a 2016-os, riói 160-as magyar sportolói létszámmal elégedett lenne a tokiói olimpián is. A MOB 13 magyar érmet és még 24 pontszerző helyezést prognosztizált a játékokra, amelyen 144-179 fős csapattal számol.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.