– Hová helyezi pályafutásában a Szerbia feletti sikert?

Németországban is téma lett a megtévesztő magyar zászló + videó
A klub-vb-n ma este 21 órakor játsszák az első elődöntőt, East Rutherfordban a Chelsea és a Fluminense csap össze.
– Hová helyezi pályafutásában a Szerbia feletti sikert?
– Fontos tétmeccs volt, magasabban jegyzett, remek játékosokból álló csapatot sikerült megverni, de azért túlértékelni sem szabad, két lábbal a földön kell maradnunk.
– Azért nem értékeli túl a dolgot, mert a Bulgária elleni Európa-bajnoki pótselejtezőnek sokkal nagyobb volt a tétje?
– Tudom, közhely, de tényleg mindig a soron következő meccs a legfontosabb. A világbajnoki kvalifikáció miatt lényeges, hogy jól szerepeljünk a Nemzetek Ligájában. A válogatottban minden mérkőzésre úgy készülök, hogy ez a legmagasabb szintje a futballnak. Az a legfontosabb, hogy a csapat nyerjen, és persze mint mindenki, én is meg akarom mutatni, mit tudok.
– Marco Rossi szerint lehet, hogy a szerbek az első félidőben lebecsültek bennünket. Ön is így érezte?
– Nem tudom, inkább magunkkal foglalkoznék. Sikerre éhesen mentünk ki a pályára, s megmutattuk, hogy jól szervezett játékkal megzavarhatjuk a jobb csapatokat is. A szerbeknek érezhetően nem tetszett, hogy keveset volt náluk a labda.
– Azon kevesek közé tartozik, akik a szófiai és a belgrádi mérkőzést is végigjátszották. Gulácsi helyett szinte biztosan Dibusz kap lehetőséget. Önnek lesz harmadik, azaz ott lesz a csapatban az oroszok ellen is?
– Ez a kapitány úr döntése, de természetesen örömmel játszanék. Nekünk az a dolgunk, hogy megfelelő állapotba hozzuk magunkat. Ha az ember mindent megtesz azért, hogy jól regenerálódjon, akkor nem lehet probléma.
Szénhidrát- és folyadékbevitel, az ásványi anyagok pótlása, lazítás és minőségi alvás, ez a lényeg, nincs titok. A nemzetközi porondon szereplő nagy csapatok folyamatosan szerda, szombat ritmusban játszanak, ha ők bírják, nekünk is bírnunk kell.
– Marco Rossi Belgrádban elárulta, hogy a november és szeptember közötti tíz hónapra mindenkinek adtak személyre szabott programot. Önnek miben irányoztak elő fejlődést?
– Mindenkinek vannak gyengeségei, s ezzel mindenki maga van a legjobban tisztában. A jó erőnlét az alap, ezenfelül fontos a videóelemzés, hogy az adott szituációkban vajon jól döntöttem-e, mit kellett volna esetleg másként csinálni.
– Önnek fekszik a háromvédős felállás?
– A klubomban négy hátvéddel állunk fel, ott a bal oldali belső védő vagyok, de személy szerint én a háromvédős szisztémában is komfortosan érzem magam. S ez most már mindenkire igaz, mindenki tudja, mi a feladata, ez már látszott a török meccsen is.
– Nagy reménységként robbant be a magyar futballba, s egészen 2016-ig meredeken ívelt felfelé a pályafutása, hiszen szerepelt az Európa-bajnokságon és szerződtette a francia első osztályú Dijon. Aztán megtorpant, de újabban ismét helyreállt az önbizalma. Minek köszönhetően?
– Igen, volt két rosszabb évem, számtalan körülmény közrejátszott, ezekben inkább ne merüljünk el. Az embert, a futballistákat is rengeteg impulzus éri, meg kell tanulni kiszűrni ezek közül, ami igazán fontos, s nem szabad hagyni, hogy felesleges dolgok elvonják az ember figyelmét. Az agy irányít mindent, csak a pozitív dolgokkal szabad foglalkozni, s akkor egyenesbe kerül az ember.
– Oroszországban csoportrangadót játszunk, ami már önmagában büszkeség. Mire számít?
– Igen, jelen állás szerint az oroszoknak és nekünk van esélyünk arra, hogy megnyerjük a csoportot. Ha már így van, akkor jó lenne élni az eséllyel, nem szabadna kikapni. Itthon, ne szépítsük, az első és a harmadik gól előtt hibáztunk, elcsúszott a védekezésünk, ami megbosszulta magát, az ilyen helyzeteket kell kiküszöbölni.
– Tudat alatt már az Izland elleni mérkőzésre is készül?
– Addig még nagyon sok víz lefolyik a Dunán, nagyon sok feladatra kell figyelni, én legalábbis még nem gondolok arra a meccsre.
A klub-vb-n ma este 21 órakor játsszák az első elődöntőt, East Rutherfordban a Chelsea és a Fluminense csap össze.
A PSG két játékosa, Willian Pacho és Lucas Hernández számára már véget ért a klub-vb.
Mirra Andrejeva 18 évesen ott van a legjobb nyolc között Wimbledonban, legutóbb húsz éve volt ilyesmire példa.
Az amerikai szervezők szemrebbenés nélkül félbeszakítanak egy-egy meccset, ha a stadion közelében vihar tör ki.
A klub-vb-n ma este 21 órakor játsszák az első elődöntőt, East Rutherfordban a Chelsea és a Fluminense csap össze.
A PSG két játékosa, Willian Pacho és Lucas Hernández számára már véget ért a klub-vb.
Mirra Andrejeva 18 évesen ott van a legjobb nyolc között Wimbledonban, legutóbb húsz éve volt ilyesmire példa.
Az amerikai szervezők szemrebbenés nélkül félbeszakítanak egy-egy meccset, ha a stadion közelében vihar tör ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.