A kezdés előtt másfél órával a szerbek norvégiai hősének a nevét hiába keressük a kezdőtizenegyben. Milinkovics-Szavics a keretben sem szerepel, ahogy Sallai Rolandot a Freiburg, úgy valószínűleg őt is visszarendelte a klubja, a Freiburg. A szerb válogatott persze nélküle is bivaly erős, a keretben csupa légiós kapott helyet szerte Európa neves ligáiból.
Nálunk Marco Rossi a várakozásnak megfelelően a szófiai együtteshez képest, több, szám szerint hat helyen is változtatott. Sallai, Willi Orbán és Szalai Ádám mellett kimaradt Fiola, Sigér, Holender, bekerült Botka, Bese, Gazdag, Hangya, Nikolics, s debütált a válogatottban Könyves. Így állt fel tehát a magyar válogatott:
Gulácsi – Botka, Lang, Szalai A. – Bese, Gazdag, Nagy Á., Kalmár, Hangya – Nikolics, Könyves.
Nézők nélkül meglehetősen lehangoló látványt nyújtott a Rajko Mitics-stadion, a híres Marakana. Szurkolók nélkül be kellett érnünk azzal, hogy kivetítőn többször is lejátszották az ismert szerb sörmárka – a labdarúgó-válogatott főszereplésével forgatott – lendületes reklámfilmjét.
Majd – rend a lelke mindennek – a műsorközlő a jelenlévőknek, a tíz-tíz magyar és szerb újságírónak, valamint a negyven VIP-vendégnek felhívta a figyelmét arra, hogy tartózkodjanak a rasszista megnyilvánulásoktól.
A magyar válogatott, ahogy az örökbecsű szakzsargon mondaná, nem kezdett megilletődötten, talán többet is birtokolta a labdát. S az első helyzet is a mieink előtt adódott Kalmár labdaszerzése után. Ő Nikolicshoz, aki aztán a 16-on belülre betörő Könyveshez passzolt, kicsit mögé, ezzel odalett a lehetőség.
A másik helyzetünkből aztán már gól lett, igaz, hathatós szerb segítséggel. A 20. percben az agilisan futballozó Kalmár ívelt keresztbe jobbról Nikolics felé, Milenkovics kétszer is hibázott, először rosszul fejelte vissza a labdát, majd a visszapattanót ráadásul újra hátra játszotta; Könyves lecsapott rá, becsúszva (!) megszerezte, majd felpattant, okosan tolt rajta kétszer, amivel Rajkovics kapust is becsapta, s az üres hálóba helyezett (0-1). Kicsit az 1997-es helsinki gólunkat idézte a találat...