A magyar válogatottnak hat perc hiányzott a világraszóló csodához

A magyar válogatott hat percre állt a csodától a németek elleni csoportmeccsén. A csapat Münchenben is szervezetten védekezve, ha lehetett, jól is támadva futballozott, hamar vezetést szerzett. Ezt a németek egyenlítése után azonnal ismét gólt szereztünk, de a 84. percben Goretzka lövésével 2-2 lett az eredmény. Ezzel a döntetlennel a magyar csapat nem jutott tovább az Európa-bajnokságon.

Pajor-Gyulai László (München)
2021. 06. 23. 23:02
null
München, 2021. június 23. A német gól a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának utolsó fordulójában játszott Németország - Magyarország mérkõzésen a müncheni Allianz Arénában 2021. június 23-án. MTI/Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar válogatott idegenben másfél éve nem kapott ki. Cardiffban szenvedett utoljára vereséget 2019 novemberében, azóta hat mérkőzésen vendégeskedett, ebből ötöt megnyert, és csak Oroszországban játszott döntetlent. Tetszetős mérleg, ám ezúttal a világ szűk elitjébe tartozó ellenfél otthonába látogatott el, ráadásul győzelmi kényszerben – csak abban az esetben juthatott tovább, ha nyerni tud Németország ellen.

Münchenben nem állt mögötte az ötvenezres szurkolótábor, amely bevallottan nagy segítségére volt a csapatnak Portugália és Franciaország ellen, ám a mintegy kétezerötszáz magyar hangerőben és lelkesedésben nem maradt alul a hazai szurkolókkal szemben. Délután a városban a két tábor tagjai össze-összetalálkoztak, és békésen elvoltak egymás mellett, sőt, olykor még barátkoztak is egymással, de ez csak egyénileg élt, táborként a stadionban folyamatosan jelét adták a kölcsönös ellenszenvüknek.

 

 

Ez fogadta a földalattiból az Allianz Arénához érkezőket

 

Az UEFA nem engedélyezte szivárványszínűre kivilágítani az arénát, erre a németek azt találták ki, hogy az önkéntesek mintegy tízezer szivárványos kis papírzászlókat osztogattak, hogy a szurkolóik azt lobogtassák. A csapatok bemutatásakor a müncheni közönség régi jó ismerősként köszöntötte a két Lipcsében futballozó magyart, Gulácsi Pétert és Orbán Willit – óriási hangerővel kifütyülték őket. Ne felejtsük el, jelenleg a Leipzig a Bayern legnagyobb vetélytársa a Bundesligában, a freiburgi Sallai Rolandot és a mainzi Szalai Ádámot egy halvány füttyentésre sem méltatták…

nem változtatott a franciák elleni kezdőcsapaton, Joachim Löw pedig nem kockáztatta meg szerepeltetését, a sérült középpályás csak a kispadon kapott helyett, vélhetően végszükség esetére. A kezdés előtt megtörtént a szinte kódolható botrány: a magyar himnusz alatt egy fiatalember szaladt a pályára egy szivárványos zászlót lengetve, majd diadalmasan megállt a magyar válogatott előtt, és szemlátomást nem bánta, hogy a biztonságiak ha kissé megkésve is, de leteperték, nyilván elégedett volt önmagával.

 

a gólja után, a többiek jönnek ünnepelni
Fotó: Szabó Miklós / Nemzeti Sport

 

Az ömlő esőben nagyszerűen kezdett a magyar válogatott. A saját térfelén lezárta a folyosókat, emellett próbált támadni is, és a 11. percben ez látványosan sikerült is. Szép akció bontakozott ki a jobb oldalon, Sallai nagyszerűen vette észre a középen kilépő Szalai Ádámot, elé ívelte a labdát, ő pedig elvetődve remek fejessel csúsztatta azt a bal alsó sarokba – 0-1. A gól nagyon felpaprikázta a németeket, egymás után küldték be a labdát különösen a jobb oldalról a kapu elé, és a 20. percben Hummels fejese a keresztlécről vágódott ki, majd Kimmich közeli lövését védte Gulácsi. Ezt követően viszont – azt leszámítva, hogy leszakadt az ég – sokáig csak annyi történt, hogy a német csapat hiába ostromolta a magyar védőfalat, Szalai Ádámék pedig ritkán tudták megtartani másodperceknél hosszabban a labdát, amikor mégis sikerült, akkor meg is indult előre, ám helyzetig nem jutott el. Egészen a 60. percig, amikor Sallai balról, a tizenhatos vonalától szabadrúgásból a kapufa külső részét találta el.

Hat perccel kéásőbb viszont egyenlített Németország. Gulácsi alászaladt a labdának, Hummels fejéről így a labda Havertz elé került, ő pedig két lépésről a hálóba bólintott – 1-1. Gyorsan jött viszont a válasz: Szalai Ádám remek ütemben adott a kirobbanó Schäfer elé, aki Senét és Neuert is megelőzve 14 méterről a kapu bal oldalába fejelt – 1-2! Ahogyan azt várni lehetett, a hazai csapat nagyon rákapcsolt, de a 81. percig nem talált fogást a magyar együttesen, ekkor Kroos szép kényszerítőzés végén éles szögből a bal kapufa mellé lőtt. Majd, ahogyan a portugálok ellen, most is a 84. perc lett elátkozott: kavarodás után Goretzka 14 méterről talált a kapu bal oldalába úgy, hogy a labda egy védőn és Gulácsi lábát is érte – 2-2.

A hátralévő percekben már nem történt semmi lényeges, és bár a magyar válogatott nem jutott tovább, minden elismerést megérdemel. Nem kapott ki az Allianz Arénában Németországtól, sőt, a mérkőzés túlnyomó részében vezetett, az első egyenlítés sem fogta meg, ezúttal is nagyot küzdött, de a 84. perccel ezúttal sem volt szerencséje. Bár Marco Rossi csapata a negyedik helyen végzett a csoportban Franciaország, Németország és Portugália mögött, a halálcsoportban két pontot szerzett, és erre büszke lehet. Különösen úgy, hogy kis szerencsével ennél is több lehetett volna.

 

Európa-bajnokság, F csoport, 3. forduló

Németország–Magyarország 2-2 (0-1), München, Allianz Aréna, 14 500 néző, jv.: Szergej Karasev (orosz).

Németország: Neuer – Rüdiger, Ginter, Hummels – Kimmich, Kroos, Gündogan (Goretzka, 58.), Gosens (Musiala 82.) – Havertz (Werner 66.), Gnabry (Müller 66.), Sané.

Magyarország: Gulácsi – Botka, Orbán – Négo, Schäfer, Kleinheisler (Lovrencsics 89.), Nagy Á., Fiola – Sallai (Schön 75.), Szalai Ádám (Varga K. 82.).

Gólszerző: Havertz (66.), Goretzka (84.), illetve Szalai Á. (11.), Schäfer (68.)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.