Már pályára hajtott az új Mercedes

A Ferrari még kedden egy Reggio Emilia-i színházban igencsak megadta a módját az idei Formula–1-es autója bemutatójának.

2020. 02. 15. 10:25
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Ferrari még kedden egy Reggio Emilia-i színházban igencsak megadta a módját az idei Formula–1-es autója bemutatójának, a Red Bull szerdán csak a honlapján közölt képeket az új versenygépéről, tegnap pedig a Mercedes harmadik utat választott a prezentációjára. A hibrid korszak, vagyis a 2014 óta domináló stuttgarti istálló – amely zsinórban hat-hat egyéni és konstruktőri világbajnoki címet húzott be – reggel ízelítőképp ugyancsak fotókkal nyitott a weboldalán, nem sokkal később azonban Silverstone-ból online közvetítésben mutatta be, amint a W11-es kódjelű autó a pályára hajt.

Először a másodhegedűs Valtteri Bottas ült a volán mögé, majd jött a regnáló uralkodó, aki idén a hetedik vb-trófeájára hajt, és ezzel utolérné az örökrangsorban éllovas Michael Schumachert. A Mercedes pedig meg is dönthet egy rekordot, mert egymás után még egyetlen istálló sem nyert hét konstruktőri vb-címet, hatos szériája rajta kívül azonban a Ferrarinak is van (1999–2004).

Silverstone-ban lehullt a lepel a W11-es modellről
Fotó: Mercedes AMG Petronas

Hamilton elmondta, szerinte idén is Bottas lesz a legkeményebb ellenfele – tavaly Hamilton, Bottas, Verstappen (Red Bull), Leclerc (Ferrari), Vettel (Ferrari) volt a sorrend a pontverseny élmezőnyében –, és a 35 éves brit címvédő a bemutató előtt visszavágott Verstappennek, aki egy szójátékkal beszélt róla: „Lewis is very good, but he is not God”, azaz Lewis nagyon jó, de nem ő az isten. Nos, Hamilton azon a véleményen van, hogy az efféle viccelődés csak a gyengeség jele, vagyis a holland pilóta kínjában poénkodik…

Hamilton megjegyezte még, hogy szerinte minden eddiginél jobb téli felkészülés van mögötte. – Úgy érzem, fizikailag és mentálisan is magasabb szinten vagyok, mint tavaly ilyenkor. S most még semmilyen nyomást nem érzek magamon – mondta el.

Az Alfa Romeo hivatalosan csak jövő szerdán, a barcelonai kollektív tesztelés első napján mutatja be az idei konstrukcióját, de tegnap már közölt róla néhány fotót, mi több, egy rövid videót is, amelyen Kimi Räikkönen köröz az új autóval a fioranói pályán. A C39 ideiglenes festést kapott, és tekintettel a Valentin-napra, egy piros szívet is rápingáltak. Az Alfa Romeo marketingeseinek pedig ezennel mi írunk be egy nagy piros pontot.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.