Mesebeli milliárdok

Hiába koronázták meg vasárnap az angol élvonalban a Manchester Cityt, könnyen előfordulhat, hogy mégsem indulhat a Bajnokok Ligája következő kiírásában.

2019. 05. 17. 14:48
Manchester City v Liverpool Barclays Premier League
Lehet, hogy Manszur sejk nem sokáig mosolyoghat Fotó: Jason Cairnduff Forrás: Reuters
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hiába koronázták meg vasárnap az angol élvonalban a Manchester Cityt, könnyen előfordulhat, hogy mégsem indulhat a Bajnokok Ligája következő kiírásában, mert az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a pénzügyi fair play megszegésével vádolja a klubot, és ha ez bebizonyosodik, annak a BL-ből való kizárás is lehet a következménye.

Az UEFA-n belül az egyesületek pénzügyi kontrollját végző testület (CFCB) még már­cius 7-én indított vizsgálatot a Manchester City ellen, tegnap pedig a szervezet a független nyomozóival konzultálva úgy döntött, a bírósági kamarához küldi az ügyet.

„Az UEFA a továbbiakban nem kommentálja az ügyet, amíg a bírósági kamara nem hozza meg döntését” – olvasható az európai szövetség közleményében.

A Man. City ugyancsak közleményben reagált, leszögezve, hogy bíznak benne, a klub számára pozitív végeredménye lesz az ügynek – ha azt független jogi bizottság vizsgálja meg.

„A pénzügyi szabálysértések vádja hamis, a CFCB figyelmen kívül hagyja a Manchester City által benyújtott perdöntő bizonyítékokat. A határozat hibákat, félreértéseket és zavaros megfogalmazásokat tartalmaz, ami a megfelelő kivizsgálás hiányát mutatja” – áll a közleményben, amely a klubbal szembeni „ellenséges folyamatról” is említést tesz.

Az UEFA 2011-ben bevezetett pénzügyi szabályzatában megtiltja a szponzori együttműködést az olyan cégekkel, amelyek a klubtulajdonosokhoz köthetők, és a Manchester Cityt már 2014-ben is bűnösnek találták, de akkor megúszta húszmillió eurós pénzbüntetéssel.

Lehet, hogy Manszur sejk nem sokáig mosolyoghat
Fotó: Reuters

A klub tavaly november óta újra kereszttűzben van, amióta a Der Spiegel német lap a Football ­Leaks megszerzett információi alapján leleplező cikket közölt a City gazdálkodásáról, és nyilvánosságra hozott olyan belső levelezéseket, amelyek ismét a pénzügyi fair play megsértését támasztják alá.

A kulcsfigura természetesen a tulajdonos Manszur bin Zayed Al Nahyan sejk, az Egyesült Arab Emírségek miniszterelnök-helyettese, a királyi család sarja, aki 2008-ban vásárolta meg a Manchester Cityt, és azóta hozzávetőleg másfél milliárd fontot ölt bele.

A csapat négyszer nyerte meg a ­Premier League-t (2012, 2014, 2018, 2019), begyűjtött egy FA-kupát (2011), négy Ligakupát (2014, 2016, 2018, 2019), két angol Szuperkupát (2012, 2018), de a Bajnokok Ligájában csak az elődöntőig jutott (2016) a világverőnek szánt alakulat.

Manszur sejk színre lépése után egy évvel az Emírségek légitársasága, az Etihad – amelynek a sejk féltestvére a tulajdonosa – lett a Manchester City főszponzora, a stadionja is a nevét viseli, és többek között az emírségekbeli Etisalat telekommunikációs cég is támogatja a klubot.

Ám erős a gyanú, hogy Manszur sejk jelentős részben a saját pénzét kapja vissza a szponzoroktól, amit ő folyósít nekik, és az ilyen machinációk ellentétesek a pénzügyi fair play szellemével. Manchesterben esküdöznek is, hogy ilyesmire ők aztán nem is vetemednének…

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.