Mindent feltettek a katalán karrierre

Megannyi magyar família vágott bele az elmúlt tíz-tizenöt évben hatalmas kockázattal járó nyugat-európai kalandba, melynek tétje nem kevesebb, mint a futballistának induló tehetséges gyermek karrierjének egyengetése valamelyik neves – vagy utánpótlás-nevelésben kiemelkedő – klubnál. Ilyenkor a recept a következő: a családfő – szerencsésebb esetben a feleség is – munkát vállal a célországban, és így oldja meg csemetéjük taníttatását és sportoltatását. Csakhogy a koronavírus-járvány alapjaiban rengette meg e családok egzisztenciáját.

Mari Zoli októberben tölti be a tizenhetet, és hogy mennyire ügyes labdarúgó, arról Belvon Attilán és Preisinger Sándoron, a megfelelő korosztályú válogatottak szakvezetőin kívül e sorok írója is meggyőződhetett tavaly nyáron Barcelonában. A jókötésű srác már ötévesen elkezdett focizni a CSHC 94 SE-ben, és a csepeli Halászi Focisuli volt az utolsó hazai klubja is. Amikor 2012-ben egyértelművé vált, hogy a fiú sokra viheti, a családfő, idősb Mari Zoltán gondolt egy merészet, és feleségével, Judittal, no meg természetesen Zolikával kiköltözött Barcelonába.

– Zoli az első három évben a Barcelona korosztályos csapataiban tanulta a futball művészetét, felvételi vizsga nélkül bekerült a focisuliba, hiszen szembeszökő volt a tehetsége. Közben mi megpróbáltuk anyagilag megvetni a lábunkat Katalónia – és hitünk szerint a világfutball – fővárosában. Otthon, Dabason a vendéglátásban voltunk vállalkozók, azt az üzletünket továbbra is fenntartottuk, hogy úgy mondjam, távirányítással, bár aki dolgozott már a vendéglátóiparban, az tudja, hogy az üzletet csak úgy lehet rentábilisan működtetni, ha az ember az alkalmazottak körmére néz. Az pedig kétezer kilométer távolból nehezen ment – mosolyodik el a családfő, akinek idővel sikerült a barcelonai magyar főkonzulátuson munkát szereznie gépkocsivezetőként, és közben egyéb munkák után is néztek.

Időközben Zoli átkerült a Junior FC-be, majd a Sant Andreu csapatához, mindkét együttes a kiemelt katalán bajnokságban játszik, a magyar srác vitathatatlanul a gárda vezéregyénisége az irányító középpályás, a 10-es posztján, és a góllövésből is jócskán kiveszi a részét. Nem véletlenül szerepelt 15-től 17 évesig valamennyi magyar korosztályos válogatottban.

Csakhogy a koronavírus – amelynek egyik európai epicentruma éppen Spanyolország, azon belül is Barcelona – padlóra küldte Mariékat, ahogy az egész világot. – A konzulátus bezárt, nincs munkám, egyelőre még állásban vagyok, ám ki tudja, meddig – panaszolja a családfő. – A turizmus pedig szünetel, az országból se ki, se be, most még a tartalékainkból élünk, de hogy meddig, az megjósolhatatlan.

– Én viszont továbbra is edzek a társasházunk kertjében, a szűkös területen is sokat futok, erősítek, és labdás gyakorlatokra is van mód. De hát az igazi a csapatjáték lenne, erre viszont értelemszerűen nincs lehetőség, a klub is szünetel, ahogy mindegyik spanyolországi egyesület. Nem is tudom elmondani, mennyire hiányzik a futball – veszi át a szót Zoli, akinek természetesen a példaképe, az argentin sztárral, valamint Neymarral, a Barcelona korábbi csillagával készített közös fotó a lakás díszhelyén ékesíti a falat. Amíg a vírus meg nem jelent, a hazaköltözés nem szerepelt a tervek között, hiszen aki belekóstolt a katalán futballkultúrába, az otthon érezheti magát Barcelonában. Most azonban felvetődött a hazaköltözés gondolata is, mivel meglehetősen kilátástalan a helyzet. Zoli a kint töltött nyolc év alatt három nyelvet is – a spanyolt, a katalánt és az angolt – remekül elsajátított, nyilván idehaza sem lennének megélhetési gondjai, de örök álmával, a komoly futballkarrierrel nem akar leszámolni.