Muszukajev a hajrában kapott ki a bronzmeccsen

A szabadfogásúak 65 kilogrammos kategóriájában szereplő Muszukajev Iszmail kikapott a bronzmérkőzésen a római birkózó Európa-bajnokságon, így ötödikként zárt.

Forrás: MTI2020. 02. 15. 19:52
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar színekben a szeptemberi vb-n bronzéremmel bemutatkozó versenyző az azeri Ali Rahimzadéval csapott össze szombat este. Az első másfél percben meddő állóháború alakult ki, egyik fél sem talált fogást a másikon.

A mérkőzésvezető Muszukajevet látta passzívabbnak, így őt intette meg, azaz a magyarnak fél perce volt akciót csinálni, hogy ne kerüljön hátrányba. Amikor már úgy tűnt, hogy az U23-as világbajnokságon két éve ezüstérmes azeri előnybe kerül, Muszukajev hirtelen ritmust váltva kitolta a szőnyegről, így ő vonulhatott előnnyel pihenőre.

A folytatásban sem változott a küzdelem képe, nem tudtak mit kezdeni egymással a felek, de ekkor Rahimzadét intették meg, Muszukajev pedig résen volt, minden akciókísérletet hárított, így már 2-0-ra vezetett. Mivel a 27 éves magyar a későbbiekben is csak az előny megtartására törekedett, újra őt intették, ekkor viszont nem tudott pontot érő akciót csinálni, igaz nem is akart, mivel így is 2-1-re vezetett.

Csakhogy a hajrában megbosszulta magát a passzivitása, mivel Rahimzade felkapta a lábát, és kitolta őt a küzdőtérről kilenc másodperccel a vége előtt. Az utolsó szerzett ponttal az azerinek kedvezett a 2-2-es állás, amely már nem is változott a végéig.

Vasárnap a 74 kilós Kuramagomedov Murad lesz érdekelt a magyarok közül a bronzmérkőzésen.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.