Nem csitul a botrány az idő előtt beoltott teniszsztár körül

Dominika Cibulková botrányától hangos egy hete a szlovák sajtó. A 2019 végén visszavonult teniszező és férje, Michal Navara az egészségügyi protokollt megkerülve, idő előtt kapta meg a koronavírus elleni oltást.

Magyar Nemzet
Forrás: tvnoviny.sk2021. 01. 17. 17:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szlovák sajtó egy héttel ezelőtt számolt be arról, hogy Dominika Cibulkovát és férjét a pozsonyi Kramáre kórházban soron kívül beoltották a koronavírus elleni vakcinával. Az egészségügyi intézmény tájékoztatása szerint a teniszezőt önkényesen vette fel az oltási jegyzékbe az egyik ott dolgozó, aki az eset óta nem vesz részt az oltások lebonyolításában.

A sportoló másnap közösségi oldalán magyarázta meg a történteket. Azt írta, nem tudta, hogy helytelenül cselekedett, egy hozzátartozóját kísérte el az oltásra, és közben arról érdeklődött, ő mikor kerülhet sorra. Elnézést kért, és mindenkit arra biztatott, oltassa be magát a vakcinával. A posztra reagált a szlovák egészségügyi minisztérium szóvivője is. Zuzana Eliášová bocsánatkérés helyett arra biztatta Cibulkovát, hogy vállaljon önkéntes munkát a kórházban. A szlovák teniszcsillag ebbe bele is egyezett.

Ezzel még nem zárult le a történet, Marek Krajčí egészségügyi miniszter a napokban újra felborzolta a kedélyeket. A tárcavezető bejelentette, hogy Cibulková és férje megkapja az oltás második adagját is, ugyanis anélkül az első körben beadott vakcina pazarlásnak lenne tekinthető.

A WTA-világranglista korábbi negyedik helyezettje 2019 novemberében tett pontot pályafutása végére, amely során egy világbajnoki címet (2016) nyert, illetve döntőbe jutott az Australian Openen. Visszavonulását követően, tavaly júniusban kisfia született.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.