Orosz Pál a szurkolók miatt is örül az NB I folytatásának

Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója a szurkolók kapcsán is örül annak, hogy folytatódik a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt bajnokság.

Forrás: MTI2020. 05. 15. 21:14
Orosz Pál;
Orosz Pál elégedett a sorsolással Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Nekünk van egy olyan missziónk is, hogy szórakoztassunk, hiszen ha már nem jöhetnek ki a nézők, akkor legalább a televízióban láthassák a csapatot” – mondta pénteken az M1 aktuális csatornának Orosz Pál. Kiemelte: a játékosok nagyon várják, hogy végre bajnoki mérkőzésen is pályára lépjenek azt követően, hogy felkészülési találkozókat már vívott az együttes.

Orosz Pál megjegyezte, a címvédő Ferencvárosnak minden esélye megvan arra, hogy úgy fejezze be a szezont, ahogyan eltervezte, ugyanis jelenleg hárompontos előnnyel vezeti a tabellát, ráadásul két elmaradt mérkőzése is van. Hozzátette: bízik benne, hogy hamarosan visszatérhetek a szurkolók is

„Remélem, minél hamarabb helyreáll a világ rendje, és olyan mérkőzéseket játszhatunk, ahol már a közönség is ott van, hiszen ennek ez a sava-borsa” – hangsúlyozta.

A címvédő zöld-fehérek ebben a szezonban az Európa-ligában is helytálltak, a csapat csoportjában a harmadik helyen végzett, miután megelőzte az orosz CSZKA Moszkvát, amelynek otthonában győzni is tudott.

Orosz Pál megjegyezte, a klubnál a bajnoksághoz minden szezonban úgy állnak hozzá, hogy első helyen kell végezni, a nemzetközi porondon pedig szeretnének fokozatosan előre lépni. Ugyanakkor kifejtette: a jelenlegi helyzet egy „soktényezős” dolog, hiszen egyelőre még az is kérdéses, hogy a következő európai kupaidényben milyen rendszerben rendezik majd a selejtezőket.

Orosz Pál arról is beszélt, hogy miképp próbálják feldobni a hangulatot az egyelőre nézők nélküli Groupama Arénában: a szurkolók fényképeket küldhetnek magukról, ezeknek a nyomtatott mását pedig a székeken helyezik majd el – több ezer drukker élt már a lehetőséggel -, valamint különböző effekteket is használnak majd a létesítményben.

Több mint két hónapos kényszerszünetet követően a Ferencváros jövő szombaton játssza első tétmérkőzését: az együttes a Debrecen elleni, elhalasztott hazai bajnoki összecsapását pótolja.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.