Parádés második félidei játékával biztosan nyert a viharvert ETO

A szegény embert az ág is húzza. Nem elég, hogy tizenegy játékosára nem számíthatott a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO a Budućnost Podgorica ellen, a találkozó előtt kiderült, hogy Eduarda Amorim sem állhat a csapat rendelkezésére. Összesen tíz játékossal a fedélzeten is 34-29-re nyert a Győr, és továbbra is csoportelső.

Szilágyi
2020. 11. 21. 19:22
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tíz játékossal állt fel a női kézilabda Bajnokok Ligája-címvédő, Győri Audi ETO a montenegrói Budućnost Podgorica elleni csoportmérkőzésre. Pedig úgy volt, hogy Danyi Gábor csapata 11 embert tud felvonultatni, de a meccs előtt derült ki: Eduarda Amorim nem lehet ott a pályán, mégpedig azért, mert ugyan ő negatív mintát produkált, de szerepelt egy fertőzött ember kontaktlistáján, ezért az ETO nem kockáztatott, nem nevezte a találkozóra. Így összesen két mezőnyjátékos-cserével kezdte a meccset a kisalföldi világválogatott. Korábban lehetett tudni, hogy a koronavírus-fertőzésben érintett Fodor Csenge, Veronica Kristiansen, Görbicz Anita, Silje Solberg, Puhalák Szidónia, Kürthy Laura és Csekő Brigitta nem állhat rendelkezésre.

A balszélső nélküli játék gyakorlására is kiváló alkalom mutatkozott a Budućnost ellen, hiszen Görbicz és Fodor sem volt bevethető, így kényszermegoldásként Faluvégi Dorottya kezdett ezen a poszton. Danyi Gábor a meccs előtt hangsúlyozta, csapata nem keres kifogásokat, foghíjas, de minőségi kerettel kell lejátszania a montenegrói bajnok elleni meccset.

Nze Minko bátran vállalkozott
Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila

Oftedal, Nze Minko és Mette Hansen volt a három belső ember, Brattset a beálló, Leynaud zseniálisan kezdett a kapuban. A Győr viszont nehezen találta a saját védekezését, 2-4-ről lett villámgyorsan 5-4. Főleg a norvég irányító, Oftedal volt elemében. Pillanatok alatt változott az állás: a két exgyőri, Jovanka Radičević és Andrea Lekić parádézott a vendégeknél. Már három góllal is vezetett a Budućnost, de a kapust váltó ETO (Laynaud helyett a francia Glaser állt be) visszajött a meccsbe. Pedig viszonylag kiszámítható volt a játéka: a hiányzói miatt a szélsőjátékot nem lehetett elvárni a Győrtől, így a belső embereken múlott a támadások hatékony befejezése. És ebben a francia Estelle Nze Minko vitte a prímet, labdát csent, lerohant, átlövésből ért el gólokat, nem nagyon tudták tartani a montenegróiak. A félidő hajrája az ETO-é volt, kapusteljesítmény hiányában a Győr magabiztosan dobálta a gólokat, Oftedal két villanásával kétgólos győri sikerrel zárult az első játékrész.

Oftedal szünet előtti villanásainak köszönhetően vezetett az ETO
Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila

A folytatásban Faluvégi Dorottya mindent elkövetett, hogy a hiányposztról, a bal szélről betaláljon, de kétszer is kapufa mentette meg a Budućnostot. Azonban ez is belefért, mert varázslatos, 5-1-es rohammal sokkolta ellenfelét az ETO. Az ötödik percben Danyi Gábor a kezét magasba emelve ünnepelt Oftedal és Kurtovic újabb gólja után. 24-18-ra alakult az állás a 18-16-os első félidő után. Lélekben feladta a Budućnost. Nem fékezett a tartalékos Győr, pedig Danyi nem nagyon tudott cserélni, extra teljesítmény kellett a pályán lévő játékosoktól. És ebben nem volt hiány. Bő negyedórával a vége előtt Anne Mette Hansen két rakétát zúdított a kapuba, kialakult az addigi legnagyobb különbség, 27-20.

Megtört a jég, a harmadik helyzetét már gólra váltotta Faluvégi Dorottya a bal szélen. A vendégcsapat nem tudott közelebb zárkózni, csak minimálisan tudott kozmetikázni a különbségen, az ETO 34-29-re győzött.

A Győr tovább őrzi veretlenségét, és magabiztosan vezet a BL B csoportjában, a Budućnost az ötödik helyen várja a folytatást.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.